Dren, Tarb, és Sardon kifejezetten kényelmetlenül érezte magát. Bent voltak a trónteremben. A Deep Blue behívta őket a trónteremben, és nem igazán úgy tünt, hogy dícséretet fognak kapni.
A férfi kifejezetten dühösnek tűnt.
A hercegnő helyén nem ült senki. Ez volt a legrosszabb jel.
Deep Blue lánya, Queeni mindig ott szokott ülni, ha az apjának valami dolga van, egyik fiú sem hallott róla, hogy Q-chan ne ült volna ott a megszokott helyén.
- Gondolom tudjátok, hogy nem vagyok elégedett, kifejezetten nem vagyok elégedett - susogta csendesen Deep Blue-sama.
Világoskék szemei vészesen villogtak, bár az arcán semmilyen érzelem nem látszott. Akárcsak egy kőszobor.
A teremben csönd lett. Mindhárom űrmanó nagyon jól tudta, hogy az uruknak igaza van.
Tulajdonképp semmit nem csináltak az elmúlt időszakban, lógatták a lábukat.
Legalábbis ha az eredményeket nézzük, merz eredmény, az nincs.
A Föld még nincs elfoglalva, a Mew-k élnek és virulnak és remekül vannak. Semmi bajuk nincs.
Ráadásul sorra nyerik meg a csatákat a fiúk bármilyen hiper-szuper ötlettel is rukkolnak elő.
- Lassan egy éve annak, hogy leküldtelek titeket, bizalmat szavaztam nektek - a férfi hangján egyre jobban kiérződött a visszafojtott düh, szinte metsző volt már a hangja. A teremben vibrált a levegő a feszültségtől.
- Ti pedig elárultatok minket! - hangja mostmár kemény volt, és csattant akár egy ostor, mondjuk Zakuro ostora.
A legrosszabb pedig az volt, hogy igaza volt a férfinak.
Azalatt az egy év alatt nagyon sok űrmanó vesztette életét, nagyon sokan sérültek meg súlyosan.
Tényleg olyan mintha elárulták volna a népüket.
De vajon tényleg lehet-e csak őket hibáztatni?
Végülis, lássuk be, fiatalok, nagyon fiatalok.
Meg hát persze, szeretik ők a hazájukat, és nem akarják szenvedni látni a családjukat, de, ott van például a szerelem is, ami mint azt tudjuk, nagy úr, és teljesen eltudja venni az ember, és ezekszerint az űrmanók eszét is.
- Ezek után, már csak egy kérdésem van
A három fiú reménykedve emelte fel a fejét, de ez a remény hamar lehervadt az arcukról
- Most mit csináljak veletek- hangja sziszegett mint valami kigyójé, jobb kezében ott volt a kardja, és egyenesen a fiúkra szegezte. A szemeiben elkezdtek táncolni azok a bizonyos vörös szikrák, amit csak akkor szoktak megjelenni, ha iszonyúan dühös.
A teremben egyszerrecsak szélvihar kerekedett... és lassan elsötétedett a világ elöttük.