Zoey a szokottnál jobban is amgába zárkózott. Ugyan annyira nem, hogy ne vegye észre, mi zajlik Bridget és Sardon között, de inkább nem vett a dolgok nagy részéről tudomást. Néha fanyarul ránézett a párocskára
 - Legalább ők boldogok - gondolta
Maga sem tudta miért újra kezdte olvasni a Rómeó és Júliát. Valahogy passzolt a hangulatához az önygilkos, szerelmes és háborúkkal tarkított történet. Egyre kevesebbet járt a Földön, és egyre kevesebbet érzékelt a külvilágból.
Bridget komolyan aggódott a lányért.
Annyira, más lett.
Talán így lehetett a legfinomabban, mégis a legőszintébben megfogalmazni azt ami Zoeyval történt.
Három napja halt meg Dren.
Mégis az a három nap inkább rémlett három hónapnak vagy három évnek.
Az idő lelassul a kávézó körül.
Már semmi sem volt ugyanaz mint régen.
Egyikük sem sejtette, hogy a gyilkos egyre határozotabb.
Már rájött ki lesz a következő áldozata.
Az ő szívét összetörték. Most ő töri szét valaki másnak a szívét.
Akit egyébként sem kedvelt.
A közeli fáról figyelte a kávézót.
Ajkain gyilkos mosoly játszott. Szemében különö9s fény villant.
Készen áll.  Nem sokára meghal... a legújabb kiszemeltje.
Mindezzel csak egy gond volt. Azok mostanában folyton kettesben járkálnak.
Zoey lenne a logikusabb célpont.
De nem, Zoey-t még nem ölheti meg. A lánynak szenvednie kell.
És azt is teszi, tehát semmi oka nincs arra, hogy kizökkentse  a lányt ebből az állapotból.
Tehát térjünk vissza a témára. Azok ketten folyton együtt mászkálnak. Szinte mindenhová.
Borzalmas! Gusztustalan cukrozott nyál!
Szerelem... ugyan! Romantikus? Inkább hányinger az, az émelyítően békés hangulat amit árasztanak magukból.
Semmi kétség. Egyre dühösebb, már csak egy kicsi hiányzik ahhoz, hogy elveszítse a fejét.
Újra vérszagot akar érezni. Mostanában egészen rákapott.
Persze régebben nem ilyen volt.
Régebben sosem tett volna ilyet.
De minden megváltozott mert...
Kész. Már is eléggé dühös volt. Nem akart emlékezni. El akarta felejteni azt, ami akkor történt.
Halk kacajt hallatott.
Ha más nem akkor kettős gyilkosságot hajt végre...
   ***
Bridget bement a szobályába. Elő akart keresni valamilyen könyvet. Tulajdonképp ő sem tudta pontosan melyiket, mert Sardon csak azt mondta el, hogy néz ki kívülről, és mivel sem a gerincén sem a borítóján nincs cím, azért az alapján kell azonosítania, hogy hogy néz ki kívülről.
Komoran nézte a könyvespolcot.
Egyenlőre egy hasonló könyvet sem látott.
Halk neszt halott.
Az elmúlt napok, hónapok eseményei bőven elegek voltak ahhoz, hogy üldözési mániában, meg hasonlóakban szenvedjen.
Egyből megfordult.
Nem volt ott senki.
Vissza akart fordulni a polchoz...
Egy magas csuklyás alak állt előtte.
Kezében kard villant...
Bridget felsikoltott.
Az idegen nem volt elég gyors, és nem tudta besfogni a lány száját.
Egy pillanat múlva már ott állt Sardon. Kezében ott volt a legyzeője, amivel majd fél évvel ezelőtt még a vadmacskák ellen harcolt.
A gyilkos felnevetett.
Bridget összerezzent. Ismerte ezt a ahngot. Ismerte a hang tulajdonosát.
Csak akkor még nem votl ennyire kegyetlen a hangja amikor utoljára látta, nem volt ennyire gúnyos, cinikus és...
 - Te vagy az? - suttogta
 - Ih, szóval tudod a titkom - susogta sejtelmesen a gyilkos - nincs más hátra, meg kell halnod
 - Meg ne próbáld - sziszegte Sardon...
 - Mert mit teszel? Meglegyezel?! Szinte már megijesztettél...
 - Hagyd őt békén! - kiabálta Bridget
 - Úristen ezt a nyáltengert... gusztustalan - azzal oldalra köpött.
Pár másodpercig mindegyikük némán állt.
Váratlanul a gyilkos előrelendült. Bridget felé.
Minden egy másodperc alatt történt.
A kard megakadt. Nem Bridgetben.
A lány szemei kikerekedtek. Ajkai egyetlen egy szót formáltak. Egy nevet... A szerelmének a nevét.
Annak az űrmanónak a nevét, aki ebben a pillanatban őt nézte.
Sardon a lány elé teleportált.
Hátán keresztül ment be a kard, és teljesen átlyukasztotta a fiú hasfalát.
A vadmacslány megremegett. Rázkódott a zokogástól
A könnyfátylon keresztül nézett Sardonra.
A fiú, óvatosan felemelte a kezét és megcirógatta a lány arcát. Majd összecsuklótt.
A gyilkos szánakozva nézett a másikra.
 - Bolond - suttogta
Bridget óvatosan hátrált pár lépést
 - Nana, lassan a testtel Júlia! Rómeócska elment, most te jössz... Végülis, így van megírva a történetzben is nem? - közben kirántotta a kardot Sardonból. Mindenfelé vér fröccsent szét.
Bridget úgy érezte magát, mint egy kőszobor. Nem tudott mozdulni.
Vagy mint egy kocsonya. Remegett, bár nem a félelemtől.
Dühösen nézett fel, mégis halkan suttogta el utolsó szavait:
 - Már úgyis mindegy.
Érezte ahogy a kard belemélyed az ő testébe is. Érezte, hogy már nem érzékel semmit.
Ráborult Sardon mellkasára.
 - "Semmi baj, már jövök én is" - gondolta...
Végleg element...
Otthagyott mindent. Kivéve azt akit a legjobban szeretett.