"Különös érzés. Odaáll eléd valaki, akit te biztosan nem ismersz, és elmondja mindazt, amit természetesen te is tudsz magadról, de mégis. Ő honnan tudja mindazt olyan biztosan, amiben te magad sem vagy biztos? Mert én egyáltalán nem vagyok arról meggyőződve, hogy tényleg Uzumaki Naruto vagyok. Vagy csak nem az, az Uzumaki Naruto, aki eddig voltam. De ő, mégiscsak ott áll, magabiztosan, egyenes háttal, némi gúnyos éllel a hangjában, és mosolyogva közli velem, hogy ki vagyok.

Elmondja azt, amit el akarok felejteni.

Nem akarok Uzumaki Naruto lenni. Nem akarok egy lenni Konoha hatalmas, nyüzsgő tömegéből.

Nem akarok csak sorban állni tétlenül a ramenes standnál, vagy épp Tsunade-samánál, hogy kapjak végre egy nyavalyás, normális küldetést!

Nem akarok cél nélkül bóklászni az utcákon, nem akarok csak nézni ki a fejemből és semmit sem tenni.

És leginkább, nem akarok bűnös lenni vétlenül.

Viszont, ugyanakkor félek magamtól.

Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, hogy egy álomból ébredek, egy nagyon rossz rémálomtól, ahol egy ismeretlen árnyék kergetett, keresztül az életemen. Végig. Ott volt velem mindenhol. Talán segített, talán hátráltatott, de féltem tőle. Nem akartam sosem, hogy velem legyen. A perverz remete azt mondta erre, hogy ez a félelem, magunktól, és a kétségeinktől.

Félelem a félelemtől.

Azt mondta, hogy az első lépés ahhoz, hogy ezt le lehessen küzdeni, az, ha felismerjük. Azt hiszem, én már ismerem. Itt állok. Én magam, az árnyék. Aki életre lettem hívva a tengernyi szenvedés, és megaláztatottság hatására. Én vagyok a szörnyeteg, akitől félnek éjszaka, akitől rémálmaik vannak, egyetlen egy nap miatt. Én vagyok, és mégsem.

És ez a kettősség, lassan, de biztosan felőröl engem.

De az a lány. Az a lány úgy áll ott, mintha ismerne. Mintha tudná melyik Naruto az igazi. És azt mondta, hogy segíteni akarnak, mások, nekem, a démonnak. Segítséget fogok kapni, hogy megéljem a holnapot!

Fel sem merült bennem, hogy Nana, akár gonosz is lehet, vagy éppen egy Akatsuki tag, aki kivételesen nem abban a piros felhős köpenyében parádézik előttem. Egy pillanatra sem. Ő egyszerűen csak, ő volt.

Én is így akartam megállni az emberek előtt, hogy így ítéljenek meg. Valaki. Talán neve is van. Biztosan erős, biztosan ügyes, és biztosan bátor.

Semmiképpen sem egy szörnyeteg... 

 - Nem, nem hallottam - felelte bizonytalanul Naruto. Még mindig nem nyúlt a shurikenjei felé.

Egyszerűen csak a lány nem úgy tűnt, mintha bántani akarná. Persze, azt mondta, hogy megvívnak életre, halálra, de az ő kezében sincs kés. Csak egy másik alma. Almával nem lehet ölni. Hacsak nem mérgezett.

 - Naruto, vagy szólítsalak a tegnapi álneveden? Daremónak? - kérdezte játékosan a szöszi lány, és leugrott a fáról. Alig két, vagy három méter távolság lehetett kettőjük között.

 - Maradjunk a Narutónál - érkezett végül a válasz.

Nana elmosolyodott. Örült, hogy ilyen könnyen szót lehet érteni a fiúval, hiszen a csapatnak nagyon szüksége lenne rá. Az elődje, meghalt. Bankoto ráadásul egy halál hülye figura volt. Nem lökött, mint Naruto. Bolond, bogaras, egy őrült!

 - Tudod, mi a ninják tíz legnagyobb hibája? - kérdezte. - Fogadjunk, hogy nem. Nem is baj. Ha tudnád, akkor nem pont te kellenél nekünk. Tehát Elmondom neked;

Az Első. Ichi. A bűntudat.  Egy ninja nem ember. Egy embernek lehet bűntudata, érezheti azt, hogy szétmarja a belsejét egy hatalmas, maró fájdalom, ami semmi máshoz sem fogható, de egy jó ninja nem tesz ilyet. Nekünk, az árnyékok gyermekeinek hideg szívvel kell végig néznünk emberek tucatjainak halált, és nem szabad, hogy szívünkön a jég egy pillanatra is akár megtörjön. Nem nézhetünk emberként az áldozatainkra. Abba beleőrülnénk. Mi ninják, valójában mind, őrültek vagyunk, akármit teszünk. Hiszen, embereket megölni, csak úgy, látszólag minden ok nélkül... Egy ilyet, épp eszű ember nem tesz.

A Második. Ni. A rettegés. Aki ebben a súlyos kórban szenved, nem szabadna, hogy ninjává váljon. Ezért rühellem én, személy szerint Konohát. Nem nevel titeket megfelelően. Bárki söpredékből ninja lehet. Engem nem érdekel, ha nem tartják be a nagy "kódex" szabályait. Mik vagyunk mi, szamurájok?! Legyenek elveink?! Ne... Egy ninja elv nélkül öljön, és ne remegjen a kezében a kés. Ne fagyjon le, ne nőjön a gyomrába jégkocka, ne reszkessen, mint a nyárfalevél. Egy igazi ninja bátor, kitartó, és semmitől sem fél.

A Harmadik. San. Szeszélyesség.  Abban a pillanatban, amikor pillanatnyi kedved szerint cselekszel, nincs semmi megfontolásod, taktikád, kockáztatsz. Így könnyen elbukhatsz bármelyik pillanatban. Meglepetést tudsz okozni, valóban. De nem számolhatsz a következményekkel, mert azok nincsenek benne a tervben. Te csak a pillanatokat éled meg. A halálod perce is csak egy lesz a sok-sok meggondolatlan döntés sorozat következtében történő baleseteknek. Egy pillanat az élet. Elmúlt a pillanat, és én már nem élek... Biztos ezt a sorsot kívánod magadnak?

A Negyedik. Shi. Érzéketlenség. Amikor nem tekintesz másokat embernek, és nem veszed figyelembe az érzelmeiket, érzéseiket, halálra vagy ítélve. Mert nem tudod felbecsülni a szerelem erejét, a kitartás szilárdságát, az ölni akarás kőkemény valós vágyát, és a bosszú hatalmát. Pedig a világ legősibb törvénye pont ezen alapszik; Felbosszantják... Bosszút áll! Egy családtag halála, a szerelmed elvesztése, a legjobb barátod, amint elvérzik a kezeid között... Ha ez nem jelent neked semmit, már alá van írva a végítéleteden a papír. De milyen érdekes is ez az ítélet. Hisz egy ninjának pont, hogy érzéketlennek kéne lennie mindenre. Immunisra, az érzelmekre... Úgy néz ki, a kézikönyvek és az élet merőben eltér egymástól. Nem mintha ez bárkinek is meglepetést okozott volna...

Az Ötödik. Go. Kétszínűség. Az ilyenekben egyszerűen csak nem lehet megbízni. Ugyan egy ninja hivatalosan nem bízik meg senkiben, - hiszen ezt írják elő a szabályaink is - mégis, egy idő után kialakul valamiféle kötelék csapattárs, és csapattárs között. De ha valaki ilyen, akkor neki sosem fordíthatsz hátat, mindig a szemeit kell vizslatnod, hiszen csak egy múló kis másodperc, amíg fellobban a harag lángja, és te halottal fekszel, egy késsel a hátadban. Valószínűleg ellenséges kém volt, aki szerint túl sokat tudtál...

A Hatodik. Rok. Féltékenység. Keserű dolog egy átlagember életében, amikor megtámadja őt a zöld szemű szörny, és addig marja, tépi, szaggatja, míg teljesen fel nem emészti. Ám ha egy ninja véti ezt a hibát, az teljesen más. Lehet csodálni, vagy tisztelni mások erejét. De ha féltékeny vagy rá, ha a barátod, soha többé nem tudsz majd vele együtt dolgozni, mert a hibáidra fog emlékeztetni, és te ettől csak egyre többet fogsz hibázni. Ha pedig az ellenséged, akkor mindenképpen be akarod majd neki bizonyítani, hogy te vagy a jobb. A Végkimerültségig hajszolod magad, ő pedig mosolyogva nézi, ahogy eltávozol az élők sorából. A kisujját sem kellett mozdítania.

A Hetedik. Nana. Szerelem. Szép dolog, ha van valaki az életedben, aki az életednél is fontosabb. Mámorító, forrón borzongató, édes érzés. Viszont egy küldetésen hatalmas hátrány. Magadra nem figyelsz, de rá igen. Nem zavar téged, ha megsérülsz, de az ő sérülése mindennél jobban fáj neked. És a halálának pillanatában, vagy teljesen megvadulsz, vagy kegyetlenebb leszel az alvilág legkegyetlenebb démonainál is. Egy valódi gyilkos. Arról pedig már ne is beszéljünk, mi van akkor, ha az ellenségedbe szeretsz bele... - itt, egy pillanatra elcsuklott a hangja. Ez az ő hibája, az ő bűne. Az ő vétsége.

 - A Nyolcadik. Hachi. Elszigeteltség.Az önnön kis világodban élni, távol mindentől... Egy ilyen ember nem méltó a ninja névre! Lehet remete, lehet áruló, lehet gyilkos, lehet akármi, de semmiképpen sem egy igazi, vérbeli ninja. Elszigetelődni a társaidtól küldetés esetén; halál. Elszigetelődni a társaidtól bűntudat miatt; halál. Nem megosztani velük az információt; halál. Ön, köz és életveszélyes leszel így. Vagy már az is vagy!

A Kilencedik. Kyuu. Kötődés.  Nem feltétlenül csak érzelmi értelemben. Egy-egy berögözött szokás, egy-egy jellemző mondat, esetleg egy szótag, ami mindig ott szerepel a mondataid végén. Ennyi kell ahhoz, hogy lebuktasd magad. Egy jó ninja változik, akárcsak a Nap járása, vagy a Hold maga. Nem lehetsz kétszer ugyanaz egy küldetésen. A kötődés gyors halált okoz. Nem lehetsz mindig te a jégcsapok koronázatlan hercege, és nem lehetsz mindig te a bolond idióta. Változnod kell, mint a szél. Kegyetlenül oda kell csapnod, amikor senki sem számít rá. Így, és csak is így, talán megélheted a holnapot.

A Tízedik. Juv. Öntörvényűség. Ha valaki, minden más szabály elé rakja a saját szabályait, játszva az önnön kis játszmáit, nem törődik senkivel és semmivel, mert mindenki az ő bábja, hamar zsarnoknak kiáltják ki. És még hamarabb taszítják le eme trónjáról, mint olyan valakit, aki veszélyes a társadalmunkra... Pedig lehet, hogy ő csak jót akart. Ő éppen a társai életét próbálta megmenteni, mert tudta a tökéletes taktikát. De amint nem hallgatod meg a véleményüket, amint nem érdekel, hogy mit mondanak, önteltnek hisznek majd, és úgy gondolják, önnön tökéletességedtől eltelve nem látod az igazságot. Pedig nincs igazuk. Vagy mégis?

Naruto csak pislogott, és hallgatott. Valóban nem ismerte ezeket a hibákat. Valóban nem tudta - sőt! Eszébe sem jutott, hogy ezek hibák - és most, hogy így elmondták neki, nagyon meglepődött. Ő ezek szerint, egyetlen, hatalmas hiba. Hiszen Önfejű, és szeszélyes! Igen, hirtelen ötletek alapján harcol, nem érdekli a taktika. Sosem figyelte, hogy mennyi chakrát visz el az a technika, hiszen mindig is ott volt Kyuubi, aki ha más nem, azért, hogy mentse a saját bőrét segített neki.

 ~ Milyen kedves vagy kölyök. De legalább most már tudod, mennyi mindent elszúrtál.

 - Szerintem meg nem! Mi ez a baromság?! Tényleg azt várják, hogy ne legyenek érzelmeink?! Ugyanakkor azt is elvárják, hogy legyenek?!

 - Igen - válaszolt Kyuubi helyett, Nana.

 - Hangosan gondolkodtam? - kérdezte zavartan Naruto.

 - Igen. És igazad van.

 - Tessék?

 - A Ninják sosem lesznek bábok. Nincs olyan ninja aki pusztán egy báb lenne, és elfelejtette volna az érzéseit. Nincs olyan ninja, aki ne esett volna bele a felsorolt hibáknak bármelyikébe, vagy ne lenne rá jellemző. Ezért vagyunk mi, a Rejtőző Tízes a legveszélyesebbek kerek e földön. Bárki, bármikor, bármelyik hibát elkövetheti. Ez pedig örök időkre belevésődik a személyiségébe. Ezt pedig mi, kegyetlenül ki tudjuk használni. A titkos technikánk, talán megkérdőjelezhető, és borzasztóan veszélyes. De aki elsajátítja, és a mestere lesz, az bárkit legyőzhet, akinek vannak még érzelmei, érzései. Talán, amit teszünk az veszélyes, hisz milyen technika mégis az, amit az érzelmeire épít fel az ember?!

Tsunade nagyon, nagyon csúnyán nézett a 7-es csapatra. Pontosabban a 7-es csapat jelen lévő felére.

 - Ismétlem magam - sziszegte dühödten. - Hol van Uzumaki Naruto?!

A végére már szinte üvöltött. Elege volt a több órányi félre dumálásból, az igazságot akarta hallani, méghozzá azonnal! A fejében süvített a vészriasztó, minden egyes kis izomrostocskája pattanásig feszült már az idegességtől. Lassan ott tartott, hogy személyesen veri szét a tisztelt társaságot, hogy kinyögjenek végre valamit.

Sai lépett végül előre, és már nyitotta volna a száját, hogy megszólaljon, amikor berontott egy ANBU tiszt a szobába.

 - Hogake-sama a kémeink jelentették, hogy látták Uzumaki Narutot távozni a faluból. Illevte 5 darab Narutot. Állításuk szerint lehetetlenség volt megállapítani, hogy melyikük volt az igazi. - Az ANBU ügynök olyan gyorsan hadarta el a mondandóját, hogy először mindenki csak szófoszlányokat fogott fel az egészből. Majd szép lassan, összeállt a kép mindenki fejébe.

A Hokage-sama pedig roppantul nőietlenül egy hatalmasat csapott az asztalra, miközben olyat káromkodott, hogy az bármilyen dühös férfi becsületére vált volna. A különbség csak az, hogy ő egy nő.

Az asztal egy méltatlankodó reccsenéssel adta meg magát a dühös fúria erejének, és kettéroppant. A rajta lévő iratok, tollak, könyvek, a magasba emelkedtek, és minden báj nélkül értek földet. Az egyik vastagabb kötet épp Sai lábán.

A fiú felszisszent.

Az irodára mély, halotti csönd ereszkedett.

 - Hogy történhetett ez?! - követelte a választ üvöltve Tsunade.

Természetesen emlékezett Sakura és Naruto veszekedésére, de egyszerűen képtelen volt azt hinni, hogy a fiú valami ilyen kis hülyeség miatt elhagyja a falut. Valami komolyabb indokot sejtett e mögött az egész mögött. Még az is felmerült a fejében, hogy esetleg a szőke fiút megfenyegették, vagy információkat kapott az Akatsukiról, esetleg Sasukéről. Ismerte annyira azt a bolond szőkét, hogy tudja, inkább magát áldozza föl a társai helyett, és emelt fővel vonul a veszéllyel szemben, ha tudja, ezzel megmentheti mindenki más életét.

 - Minden jel arra mutat Hokage-sama, hogy előre megfontolt, szándékos akcióról beszélhetünk. Bár a háza eléggé feldúlt, tehát nem kizárt, hogy...

 - Naruto háza alapból kaotikus, és már mi is voltunk ott reggel keresni, tehát lehet, hogy mi is hozzátettünk egy kicsit a rendetlenséghez! - vágott közbe Sakura. Idegességében egyik lábáról a másikra állt. A szíve kétszer olyan gyorsan vert, mint ahogy szokott. A gyomra görcsbe rándult. A torka összeszorult, a szája kiszáradt.

Félt valamitől, minden kétséget kizárólag. Reszketett, mintha hideg lenne a szobában... De nem volt az! Nyár volt, kifejezetten meleg, napsütéses idővel.

Most, hogy úgy néz ki, Naruto elment, hirtelen hiányozni kezdett neki a fiú. Nem tudta elképzelni a minden napjait a másik kedves mosolya nélkül, vagy, hogy ne viccelődne azzal, hogy mikor mennek végre randizni. Nem akart Sai-val közösen edzeni. Sokkal viccesebb volt, amikor a szöszi srác ott bohóckodott. Persze, ilyenkor mindig leütötte, és monológot tartott neki arról, hogy a ninják élete milyen komoly, és felelősségteljes. Viszont valójában örült annak, hogy a másik még mindig nevet. Van valaki közöttük, aki nevet, aki a mosolyával vidámságot csempész az egész napba.

Talán szerelmes lett a fiúba?

Erre a gondolatra megijedt. Nem látta magát Naruto oldalán, sem mint barátnő, sem mint hű feleség, aki készíti a tengernyi rament amit a másik be tud nyomni ha igazán éhes. Ám de a szívét összeszorító érzés sokkal fájdalmasabb, sokkal élesebb volt, mint amikor Sasuke elment. Sírt utána, hisztizett, úgy járt az emberek között, mint egy zombi. Most mégis, úgy érzi, belül összeroppant benne valami. Csak ő tehet arról, hogy a fiú elment. Bizonyára elindult, hogy újból az ex csapattársuk nyomába eredjen. Pedig megígérte neki, hogy most már csak is közösen indulnak az Uchiha fiú nyomába.

A lába nem bírta tovább megtartani a súlyát, és összerogyott.

 - NARUTO! - sikoltott fel fájdalmasan, úgy, mintha halálos sebet kapott volna.

Senki sem lépett hozzá oda, hogy vigasztalni kezdje. Bezzeg, ha a szőke itt lett volna! Az lett volna az első dolga, hogy odalép a lányhoz, félénken átkarolja először csak a vállát, majd megöleli. Butaságokat susog a fülébe egészen addig, amíg a könnyei már a nevetéstől potyognak. Ezt csinálta már évek óta, és ő maga sosem sírta el magát. Egyszer sem. De Sakura mindig támaszkodhatott rá.

Most jött rá csak igazán, mennyire fontos volt számára a fiú támogatása, és az, hogy ő mindig segített neki, történjen bármi is. Hozzá mindig átmehetett kisírni magát, és mindig panaszkodhatott neki. Több akárcsak egy szimpla barátnál. Nem voltak barátok sosem igazán. Több volt, mint egy testvér, akire mindig is vágyott titokban. Nem volt közöttük olyan erős kötelék, mint testvérek között szokás. Több volt, mint egy múló lánggal született szerelem alanya. Nem volt szerelmes belé, soha. Egy pillanatig sem. A szöszi ninja egyszerűen csak;

Uzumaki Naruto volt. A következő Hokage.

 - És mégis, miért kellek én nektek? Mármint oké. Kell nektek egy ember, mert valakit megöltek a csapatból. De miért pont én, miért pont most? Miért nem valaki más? Ne mond, hogy én vagyok erre a tökéletes alany. Én nem voltam tökéletes egy pillanatig sem. Soha. Semmiben.

 - Most mégis te vagy a tökéletes ember Naruto. - nézett mélyen a másik szemeibe, Nana.

Tudta, érezte, hogy a fiúnak törékeny, sérült lelke van. Éreztetni kell vele, hogy fontos valakinek, hogy számít valamit az életedben. Mégsem hazudott neki. A színtiszta igazat mondta. Arra a szerepre, avagy posztra, ami megüresedett, Uzumaki Naruto... Tökéletes volt. Több mint tökéletes. Az ember, aki erre a "maszkra" született. Egymás között a srácokkal csak így hívták ezt az egészet. Álarcosbál az élet. Ők pedig a maszkok, amiket felöltenek az emberek, és nem tudják levakarni magukról aztán. Csak gyűlik, csak gyűlik a tengernyi mocsok, és újabb álarc a legelsőre. És az igazi arc már nem is látszik mögötte. Az ő feladatuk, hogy mélyére lássanak a tengernyi mocsokra, és meglássák önmagukat alatta. Ahhoz, hogy egy-egy ilyen pillanatban ne roppanjanak össze, sok gyakorlás kell. Mind lelki, mind fizikai, és mentális síkon is. Hiszen egy emberben meglátni magad, a hibádat, bármilyen is legyen, bármilyen életet is tudott maga mögött, látni, ahogy a szemében te csillansz meg, félelmetes érzés.

Viszont már ő is érezte, ahogy találkozott a fiúval, hogy amaz gond nélkül veszi majd az akadályokat. Yuro Sekainak igaza volt.

Megszületett az új szeszélyesség. Az igazi.

Bankoto csak egy ostoba utánzata ennek a fiúnak. Naruto. Uzumaki Naruto. Ő tökéletes. Minden egyes tette, szava, a mozdulatai, a gesztusai. Mind váratlanok, mint azt sugallják, hogy csak a pillanat, és annak a pillanatnak a döntései számítanak. A következmények majd jönnek később. És mind e mellé még önfeláldozó is. Egy hirtelen jött ötletből simán a társa elé vetné magát a csatatéren, ha az, nem tudná téríteni a felé száguldó pengét, jutsut, akármit!

 - Hm. Nem akarod jobban elmagyarázni a dolgokat, mielőtt fejjel megyek a falnak?

 - Nincs rá időnk. Ráadásul bárki meghallhatja. Gyere el a bázisra. Ha nem tetszik amit látsz, vagy nem értesz egyet ezzel az egésszel, ígérem, eljöhetsz. - suttogta a hazug szavakat.

 ~ Hazudik! ~ üvöltött fel a 9 farkú Naruto fejében.

Mindannyian tudták, hogy a fiú, ha most igent mond, végleg igent mondott.

 - Oké. Hát akkor...

Nana türelmetlenül várt, és nézte a fiút. Aki tulajdonképpen egészen helyes volt... De mikre gondol is ő! Egy kölyköt mustárol úgy, mint egy felnőtt férfit?! Hiszen láthatta, a fiú életében nem volt szerelem, és mindössze kétszer csókolták meg, egyik sem volt szándékos, vagy élvezetes a számára. A szerelem?! A szerelem még a közelében sem járt. Vágyódás, rajongás, féltékenység... Ám az igaz szerelem messziről elkerülte Narutot.

 - Megyek.

Talán máshogy is dönthettem volna. Visszarohanhattam volna még Konohába. Talán meg is bocsájtottak volna... De én már nem kértem az ő bocsánatukból. Hívott a kaland. Egy teljesen új, az eddigiektől különböző életforma. Persze, ha nemet mondok, szabad lettem volna!

Mégis, szükségem volt arra, hogy tartozzak valahova. Érezni akartam a köteléket, ami csapattárs, és csapattárs között feszül. Egyszerűen nem bírtam volna létezni úgy, hogy olyan legyek mint egy sehová sem tartozó, az égen is csak némán köröző vadmadár.

Kellett.

Szükségem volt rá.

Akartam!

Érezni akartam a szeretetet, ahogy körül ölel.

A megbecsülést.

A tiszteletet.

A hálát.

Megannyi apró, fölösleges kis szilánkocskát, amik az én életemet teljessé tették. Egy részem mindig is vágyott arra, hogy vad legyen, és szabad. Hogy eltépjen minden láncot. A másik felem, hogy ott maradjak Konohában, és éljek boldog, unalmas életet. Házasodjak meg jól, szülessen gyerekem, akit később persze beíratok az akadémiára Iruka-sensei csoportjába. A harmadik, eddig elnyomás alatt lévő énem pedig egyszerűen csak máshová akart tartozni. Nem érezte jól magát Konohában. Feszengett az ős öreg láncok szorítása alatt, amik az évtizedek során kialakult hagyományokból, szokásokból, bírálatokból, ítéletekből születtek meg. Újra vágyott, valami másra, valami vadra. Talán ő még az Akatsukiba is képes lett volna felvetetni magát álruhában.

Kíváncsi vagyok, ha mindegyiküket kirúgnám a fejemből, ki maradna ott.

Kyuubi, és végleg átvenné a testem fölött az uralmat?

Egy ez idáig ismeretlen figura, aki a háttérben húzódott meg?

És ha az utóbbi, akkor ő jó lenne, vagy gonosz?

Mit tenne? Ezt a választ adna volna, amit most én?

Lehet, hogy ez az igazi Naruto? Aki itt gondolkozik ezeken a semmit nem érő, mégis oly fontosnak tűnő, múló kétségeken?

Vagy... Valaki más lenne az igazi?

Zavaros ez az egész.

De legalább már értem, miért mondtam igent. Abban reménykedem titokban, hogy ők majd megmutatják a választ a kérdésemre. Ha olyan fontos vagyok nekik. Ha olyan tökéletes megtestesítője vagyok a ninják egyik legnagyobb hibájának szerintük, akkor ők ismernek. Várjunk csak...

Akkor szerintük én egyetlen, hatalmas hiba vagyok? S ennek tudatában akarnak tőlem valamit? Még mindig akarnak, így is tőlem valamit?!

 - Hát akkor, induljunk Naruto. Kalandos út áll még előttünk, amikor megérkezünk oda, ahol megnyugszanak a gondolataid. Ne is tagadd, hogy zavarban vagy, és félsz. Esetleg iszonyatosan töprengsz valamin, ami érthetetlen egyelőre a számodra. Minden kérdésedre lesz válasz. Hamarosan. És most, fogd meg a kezem. Kezdetét veszi, az igazi utazás! Ijesztő volt, ahogy a szőke lány hangja sejtelmesen búgott a kezdődő alkonyatban. Főleg azért volt olyan rémisztő, mert igazat beszélt. Érezte rajta, hogy igazat beszél. Naruto lassan, bizalmatlanul nyújtotta előre a kezét, késszen állva arra, hogy ez az egész csapda lehet. De ez csak a látszat volt. Valahol mélyen, már régen meg volt arról győződve, hogy ez az egész nem csapba, és Nana igazat mond. Jót akar neki. Rámosolygott a lányra, ahogy a kezeik összeértek, és a világ elmosódott előtte.