A város a legromosabb állapotát hozta. Mondhatni, akik eddig a béke, és a nyugalom szigeteként emlegették ezt a helyet, azok most hatalmasat csalódtak volna. Romokban volt az egész. A ciklon, azt mondják, itt volt a legkeményebb, és majdnem 190 km/h-val süvített végig a városon. Mindenhol por és mocsok. Néhol kicsaptak a lángok. A város egy részén nincs elektromos áram.
 Ráadásul mindent beborít az, az undorító köd. A köd annak a következménye, hogy túl hamar hülye a párás levegő... De istenem, hol volt itt meleg, hogy akkora köd legyen, hogy a két méterre tőled állót sem látod már?!
Az időjárás jól kicsellózott a városka lakóival. Nem tudják normálisan helyreállítani a károkat, amíg nem oszlik fel a köd, és addig a sebesültek mentésének sem láthatnak neki. A legtöbb ház errefelé több száz éves, így nem meglepő, hogy feladták a harcot az elemek ellen, és összeroskadtak. Maguk alá teperve pártucat embert.
 Mondjuk, előny, hogy pontosan lehet tudni, kik voltak azok.
Egy ilyen helyes szinte mindenki ismer mindenkit, és hamar feltűnik az embernek, hogy: "hoppá, a szomszédom felszívódott, mint szürke szamár a ködben!" Bár ennél a ködnél ez tényleg nem lenne meglepő.
 Már késő délután volt, amikor a köd elkezdett feloszlani valamennyire.
Ekkor történt.
Ha bárkit megkérdeznél az utcán, talán percre pontosan meg tudnák mondani mikor volt, hogy Rengato Hachu a kisfiával Okkoval meglátták őket.

A ködből bontakoztak ki, mint a rosszabb horror filmekben. Látszólag semmilyen személyes holmi nem volt náluk, mégis, a ruhájuk olyan volt, mintha frissen hozatták volna a tisztítóból.
Az erdő felől jöttek.
Négyen voltak. Ugyan olyan fekete csuklyás köpeny volt mindegyikükön. A csuklyát nem tették fel a fejükre, így egyből észre lehetett venni, hogy mennyire hasonlítanak egymásra.
Két lány, és két fiú.
Kettejüknek, a két fiúnak csillámló szőke haja volt, az egyik lánynak csokoládébarna a másiknak pedig fekete, olyan fekete, mint a legsötétebb éjszaka. Lágy szelő lengette a tincseiket. Egy olyan szellő, amit senki más nem érzékelt... A szemeik sem voltak igazán átlagosak, természetesen nem voltak sem lilák, sem vörösek. Egyszerűen csak a tekintetükben volt valami, amitől másnak tűntek, másabbnak, mint mások.

 A legidősebb egyértelműen az a lány volt, aki a jobb szélen haladt. Ő volt az, akinek olyan sötét színű haja volt, mint a legsötétebb éjszaka, amikor az ember attól retteg, hogy valóra válik minden rémálma, amitől eddig rettegett. A koromfekete tincsek csigába csavarodva omlottak a vállára.  Valószínűleg a legtöbb lánynak hosszú órák kellenek, hogy ilyen hajat alkossanak a fejükre. A szemei elég erősen ki lettek húzva fehérrel, és mivel a bőre halványan kreolos volt, ezért eléggé kísérteties hatást gyakorolt azokra, akik ránéztek. Ezt csak növelte az éles kontraszt, ami a köpeny, a haja és a bőre között állt fenn. A szemei, a szemei olyan kékek voltak, ami valószínűleg nincs fent a festő palettákon, és senki sem tudja megnevezni, mégis mindenki ismeri. A szemei világoskékek voltak, ugyanakkor, ha az ember jobban megnézte a bűverejű szempárt elmerült bennük, és szinte megfulladt annak a kék tekintetnek az ezerszínűségétől, és mélységétől.

 Korban a következő talán a mellette álló fiú lehetett. Neki hosszú aranyszínű haja volt, ami majdnem a derekáig ért. Ellenben a "nővérével" neki teljesen egyenes volt a haja. Mondhatni szög egyenes. A bal oldali szemét, szinte teljesen eltakarta pár hosszabbra nőtt tincse, így csak a jobb oldali alapján lehetett tudni, hogy a szemei kékek. Ám a tekintetében volt valami. Mintha a szemében ezernyi apró kis lángocska táncolna folyamatosan. Forró, vérperzselő nézés volt ez, pedig a fiú arca teljesen kedvtelennek tűnt. Ahogy lazán hátratűrte pár zavaró tincsét elővillantak az apró kis fülkarikái. Három volt belőle, amiket egy gondos kéz helyezett el végig a fülkagylója mentén. Az alakja karcsú volt, nem tűnt annak a kondiba járós, "izompacsirta akarok lenni, mert az menő" típusnak.

 Mellette a csapat legfiatalabb tagja lépdelt. Lazán, tarkóra font ujjakkal lépdelt, és vigyorgott valamin. Négyük közül neki volt a legsötétebb színű a bőre. Rakoncátlan tincsei össze-visszaálltak. Az ő haja valószínűleg már nem is szőkének, hanem sárgának számított volna, ha megkérdez egy mesterfodrászt a színről. De nem kérdezett meg egyet sem, így abban a boldog tudatban élt, hogy szőke. Kék szemei vidáman cikáztak ide, oda, és valamit halkan, és meglehetősen vidáman magyarázott a társainak. Az ő szemeiben elsőre nem volt semmi különös, vidám volt, és átlagos. Ez azért némileg megnyugtató tény volt... De az arcán különös vágásnyomok voltak, mindegyik oldalon három. Ezektől pont olyan volt, mintha bajszai lennének, és ez, már egyáltalán nem volt megnyugtató, vagy átlagos dolog.

 A bal szélen haladó lány pedig a legfurcsább volt talán mindközül. Még így a nagy ormótlan köpenyében is feltűnő volt a mozgása, gyönyörűen, kecsesen léptelt, mint valami macskaféleség. Az olvadt csokoládéra emlékeztető haja, épp, csak leért a válláig, és ezernyi apró fonatba volt fonva. Az orrában apró gyémánt szikrázott, bár, feltehetőleg nem igazi, csak valami mű vacak... És ezzel megbotránkoztatta az idősebb lakosság nagy részét. A feje tetején napszemüveg trónolt, méghozzá az egyik leghíresebb cég márkajelzésével. A szemei ellenben a többiekével zöldesek voltak, némi sárgás beütéssel. A pupillája vékony volt, mint valami vadállatnak. A mozgása és a szeme így együtt igazán félelmetessé tette. Az arca neki is kifejezéstelen volt, de az ő szemében is táncoltak azok a bizonyos lángocskák. Csak ezek a lángok nem vérperzselőek és izgatóak voltak, sokkal inkább rémületkeltők. A szemei dühösen szikráztak...

Lassan, ráérősen sétáltak, mintha semmi dolguk nem lenne. Egyenesen a városháza felé mentek.

Tsunade a polgármester először meglepődött, amikor meghallotta, hogy vendégek jöttek hozzá, látogatási időben. Ilyen nagyon rég fordult elő utoljára. Általában senki sem jön.
 Hát még, hogy meglepődött, amikor meglátta a négy "kölyköt", akik beléptek az ajtaján.
 - Khm, szép napot - mondta.
 - Ha magának szép - vont vállat a macskaszerű lány.
 - Kik maguk? - kérdezte valamivel élesebb hangon Tsunade.
 - Az én nevem Haitaka Sumimasen - jelentette be a legidősebb lány- a társaim pedig Ami...
 - Csak Deidara - vágott közbe a legidősebb fiú.
 - Khm, szóval Deidara, Uzumaki Naruto - bökött a fiatalabb fiú felé - és Nozomi Chíta - intett a fiatalabb lány felé.
Tsunade felvonta a szemöldökét.
Neki is feltűnt az, hogy mennyire hasonlítanak azok négyen egymásra, és az, hogy ehhez képest nem ugyanaz a családnevük fölöttébb gyanúsnak tűnt számára. Gyorsan végigmérte mind a négyet. Megrázta a fejét. Maximum a két fiú... De ők sem igazán.
Hirtelen összezavarodott. Meg, mert volna rá esküdni, hogy azt a négyet valami rokoni szál fűzi össze, még akkor is, ha így, sokadik ránézésre, már nem is hasonlítottak annyira, egymásra...
Meg aztán, gyanúsak voltak. Nem tűntek veszélyesnek, egyszerűen csak, valahogy... Valami zavarta őt ezekben a gyerekekben.
 - Értem. - bólintott óvatosan. - Na és, mi keresnek szerény kis városunkban?
 - Semmit. - vigyorodott el Naruto.
 - Nem értem, akkor miért...
 - Úgy érti, hogy nem keresünk semmit - szólalt meg lágyan Deidara, közben a kék tekintetét egyenesen belefúrta Tsunade barna szempárjába. - szeretnénk megvenni azt a házat a főút végénél.
 - Mi? - hökkent meg Tsunade, közben amilyen gyorsan csak tudta elkapta a tekintetét.
Magában átkozódott...
 ~ Hogy a fenébe tud így nézni egy tízen egynéhány éves kölyök?! ~
  - Ugye tudják, hogy a ház vételára több mint...
 - A pénz nem akadály - vetette közbe Sumimasen.
Tsunade egyre jobban meglepődött.
 - Van önök között nagykorú? - kérdezte végül, továbbra is bizalmatlanul.
 - Igen, én. - bólintott a legidősebb lány.
 - Hát akkor, gondolom semmi akadálya nincs...

Így történt az, hogy a főút végén álló ház, amibe immár 50 éve nem laktak, most új lakók költöztek.
A ház talán egyike volt a legnagyobbaknak a városban. A két legidősebb család a Hyuugák és az Uchihák "villái" voltak csak nagyobbak ennél. Ráadásul a ház alját az előző tulajdonos elkezdte berendezni kávézónak... A legidősebb lány ragaszkodott ahhoz is, hogy a bolthelyiséget is megkapják a házzal együtt.

Innentől kezdve sokszor volt, hogy csak úgy "véletlenül" arra jártak az emberek. Nézték, ahogy hatalmas teherautókkal jönnek a bútorok, ruhák, és... két autó, valamint egy motor is.
 A motor láttán a legtöbb fiatalt átjárta az irigység. Errefelé örültek annak, ha már egy ősrégi Volvójuk volt, most meg jön egy csapat kölyök egy Mercedesszel egy igazi lehajtható tetejű sportkocsival, és egy menő motorral.
Nem mondhatnánk, hogy jó benyomást keltettek az idegenek. Sőt! Kifejezetten rossz benyomást tettek.
És elkezdődtek a pletykák... Ugyan honnan jöhettek, és mit keresnek pont itt?! Honnan van ennyi pénzük?!

Eltelt egy hét, és a kedélyek kezdtek megnyugodni, amikor is...
Egy átlagos hétfő reggelen, a Mercedes begördült a suli elé. Kiszállt belőle a két srác, és a fiatalabbik lány. A hátukon iskolatáska volt.
Egy teljes másodpercig mindenki ledermedt, és nézte a három idegent.
Nem elég, hogy az autójuk nem volt szokványos, de a ruhájuk sem!
Kezdjük ott, hogy Chíta nagy merészen fehér miniszoknyát vett fel necc harisnyával, fekete tapadós felső, és fekete pulcsi. A karján hófehér szalagokból és gyöngyökből font karkötő.
Egyértelműen illetlenül volt öltözve, ha figyelembe vesszük azt az apró tényt, hogy errefelé térd fölé érő ruhadarabot is alig vettek fel.
Az idősebbik szőke fiún szimpla fekete farmer volt, necc póló, és azon egy testre simuló fekete ujjatlan felső.
A legtöbb lány azonnal nyálcsorgatásba kezdett.
Deidara erre csak sejtelmesen elmosolyodott.
Hát igen, pont ezt a reakciót várta a lányoktól. Mindig, amikor új helyen vannak, ilyen lesz a fogadtatás.
Bár ne kéne ilyen gyakran költözniük...
A fiatalabb szőke srácon kék koptatott farmer volt, és narancssárga póló.
Megeresztett a nézőközönség felé egy vigyort. Pont úgy nézett ki mint egy vidám kis róka.

A három újonc csak vigyorogva ment be a kapun, még a kapuban Naruto visszafordult és hanyagul megnyomott egy gombot a kezében lévő slusszkulcson, az autó csippant egyet.
Erre meg a fiúk blokkoltak le.
Világosan látszott, hogy a fiúnak még nem kéne, hogy jogsija legyen, akkor mit keres nála a slusszkulcs?

Az első órája osztályfőnöki volt hétfőnként minden osztálynak.
Sasuke Uchiha komoran ült be a terembe. Miközben belépett vetett egy pillantást a nagy riválisára Neji Hyuugára.
 A családjaik évszázadok óta versenyeznek immár. Nekik is ezt kell tenniük.
Mert ez a szokás...
 Bár úgy néz ki, új vetélytársakat kapnak.
Az osztályfőnökük Kakashi késve érkezett, pont úgy, mint máskor.
Nem is ez volt az érdekes, hanem a szőke fiú aki követte a tanárt.
Kakashi vidáman fordult az osztálya felé.
 - Sziasztok, gyerekek, jó reggelt, hadd mutassam be nektek Uzumaki Narutot. Az új osztálytársatokat.
A szőke vigyorogva nézett körbe a teremben.
A lányok szemei elkerekedtek, hát igen, lesz miről pletykálniuk szünetben.
 - Naruto mondanál magadról pár dolgot? - kérdezte Kakashi.
 - Hm, hát, helló - köszönt zavartan vigyorogva a szőke, közben beletúrt a tincseibe, és felsóhajtott.
Ellenben a lányokkal, akik a fiú minden mozdulatát árgus szemekkel figyelték, a srácok vagy rosszallóan, vagy unottan méregették.
 - Mond már valamit, vagy megnémultál? - kiáltott be vidáman Kiba.
A fiúról tudni kellett, hogy az osztály móka mestere volt, aki a leggyakrabban keveredett mindenféle botrányba.
 - Hát hallod, ha le kell süllyednem a hozzád hasonlóak IQ szintjére, akkor így kell beszélnem, nem? - vigyorodott el Naruto.
Ilyenkor egészen úgy nézett ki mint valami róka.
Többen felnevettek. Sasuke magában elismerően biccentett. A szőke tud valamit. Ha mást nem, akkor jó beszólásokat.
 - Gyerekek nyugalom - csitította Kakashi a gyerekeket. - Naruto, megtennéd, hogy leülsz Sasuke mellé?
A szőke srác először értetlenül nézett körbe, aztán rájött, hogy annak a srácnak lehet ez a neve, aki mellett egyetlen darab szabad hely árválkodik.
 - Hi- köszönt oda amikor leült az Uchiha mellé.
 - Hn - morrant oda Sasuke.
 - Látom nem vagy valami beszédes - állapította meg Naruto.
Az Uchiha fiú csak hümmögött. Most már idegesítőnek találta az új fiút.

 Ehhez képest a 11. osztály maga volt a szemétdomb, meg egy rosszul menő kocsma és egy utcasarok (sok kedves segítőkész nénivel és bácsival) keveréke.
Ebbe az osztályba járt Sasuke Uchiha bátyja, Itachi is. A család elsőszülöttje. Régebben talán meg is felelt a család elvárásainak, de mostanra nem igazán. Mondhatni a drága szüleinek csalódnia kellett az ő pici fiúkban.
Itachi "rossz" társaságba keveredett, rendszeresen eljárt inni, és falat firkálni.
Szégyent hozott a család jó hírére!
De semmilyen fenyegetéssel nem tudták rávenni arra, hogy viselkedjen "kulturáltabban".
Ráadásul a mai reggelen is egy ilyen apja féle "legyél már kulturáltabb és jó fiú mint régen" beszédet kellett hallgatnia, és ennek egyenes következménye lett a reggeli családi veszekedés.
Itachi olyan ideges volt, mint még sosem. Egy perc alatt elérte, hogy az egyik legjobb haverja Kisame, átüljön inkább Zetsu mellé, annyit bunkózott vele. Hát igen, ez nem volt az Uchiha srác napja.
 Ebben a pillanatban lépett be a terembe Deidara...
 - Hé, fiúk, idenézzetek, megjött az új lány! - kiáltotta el magát az Uchiha.
Általában nem csinált volna ilyet, de a reggeli veszekedés tényleg kihozta belőle a vadállatot.
Az osztályon végighullámzott a röhögés. Ezt az évfolyamot tartották a legrosszabbnak mindközül, nem is alaptalanul.
 Deidara teljesen nyugodtan fordult Itachi felé, lassan végigmérte, majd gúnyosan elmosolyodott.
 - Örülök, hogy megismerhettem a Hisztis Picsák klubjának elnökét. - azzal vetett egy szánakozó pillantást az Uchihára.
Az osztály felhörrent, majd néhány idióta elkezdett tapsolni. 1:0 az új srác javára.
 - Mit mondtál?! - sziszegte dühösen Itachi, körmeit belevájta a padjába.
Néma csend lett a teremben, mindenki feszülten figyelte a show műsort.
 - Jól hallottad cicus! - mosolyodott el gúnyosan Deidara.
Ismerte már az ilyen srácokat. A Mr.-Hideg-Vagyok-És-Nagyon-Menő-Én-Vagyok-A-Legnagyobb-Arc-A-Suliban típus. Ki nem állhatta az ilyeneket.
Rákacsintott az amúgy sem rózsás hangulatú Itachira.
Ezzel betelt a pohár.
Minden egy pillanat alatt történt.
Az egyik pillanatban Itachi még ott ült a helyén, a következőben pedig szorosan odaszorította Deidarát a táblához. Dühösen fújtatott. Legszívesebben pépesre verte volna azt az idiótát.
 - Bú - suttogta vigyorogva Deidara.
Tulajdonképp feszélyezte a másik közelsége.
Sok idejébe telt, amíg megalkotta a tökéletes álcáját, és meg tanult higgadtan reagálni arra, hogy megjegyzéseket tesznek az alakjára vagy a hajára. Sok idejébe telt, hogy tökéletes legyen az önuralma, és ilyenkor ne álljon neki hisztizni és verekedni. Sokszor csúfolták buzinak és transzvesztitának... Most meg itt magasodik felette egy fiú, akiért minden bizonnyal lányok ezrei döglenek, és pont őt akarja a falba préselni, mert visszaszólt neki. Lehet, hogy a dühös fangirlök nemsokára körbekergetik őt a termen napi testedzésként? Lehet, hogy nem így kellett volna bemutatkoznia? Bár, végül is a másik kezdte.
 - Minek neveztél? - sziszegte Itachi, közelebb hajolt a szőkéhez, pontosan érezte a másik szapora légvételeit, és azt, hogy milyen forró a bőre. Alig egy centi választotta el az ajkukat egymástól. Ahogy belenézett a másik szemébe, egy pillanatra megborzongott. Elkapta a tekintetét a másik szemeiről.
Ha nem lenne Uchiha, és nem kéne játszania a higgadt, nyugodt fiút, akkor már rég véresen tekergőzne a lábainál ez a hülye gyerek. Bár még simán meglehet, hogy megtörténik, ha a fiú így folytatja.
 - Ennyire tetszik a beceneved? - nyögte ki a szöszi. - Szeretnéd, ha sokat ismételgetném... Cica?
Itachi ökle meglendült, hogy átrendezze a fiú arcát.
Az utolsó pillanatban azonban valaki elkapta a csuklóját. Itachi gyilkos tekintettel nézett fel, ami egyből le is olvadt az arcáról, amikor meglátta, hogy ki zúzza épp porrá a kezét.
Az osztályfőnökük volt Orochimaru.
Tudni illik, hogy Orochimaru és Itachi azóta gyűlölik egymást, amióta az Uchiha fiú elkezdett ebbe az iskolába járni. Senki sem tudta megmagyarázni, hogy miért, vagy hogyan alakult ki, de eléggé régóta tartott ez a viszály ahhoz, hogy a diákok megszokják.
 - Így kell köszönni az újaknak? - kérdezte a szokásos sima, hűvös hangján a férfi, majd ellökte Itachit Deidara közeléből. - Valaki másnak valamilyen problémája, vagy tudtok értelmes ember módjára viselkedni? - sziszegte.
A hangja egészen olyan volt, mint egy hüllőé. Sima, mégis fojtogató, és iszonyúan hideg.
Mély csönd telepedett a teremre, senki, sem mert megszólalni, néhányan még a lélegzetüket is visszafojtották.
 - Leülni!
Mindenki egyszerre mozdult, és ült le a helyére... Kivéve Itachit.
Ő dühös tekintettek méregette Orochimarut, aki ott állt közvetlenül a szőke srác előtt.
 - Nem voltam elég világos?! Vagy talán a hatalmas Uchiha Itachinak külön kérvényt kell benyújtanom ahhoz, hogy méltóztasson leülni a seggére? - kérdezte gúnyosan Orochimaru.
Itachi dühösen ment a helyére, amikor látta, hogy nincs semmi esélye. Már megint a férfi győzött, ráadásul még elégtételt sem vehet amiatt, hogy az, az idióta új fiú lecicázta.
 - Á, ahogy nézem pont melletted van hely Ita-chan - jegyezte meg negédes hangon Orochimaru. - Megtennéd, hogy körbevezeted majd...
 - Deidara... - mondta csendesen a szőke, közben az Uchiha fiút méregette.
 - Deidarát, és megmutatod, neki mi hol van?
 - Természetesen - sziszegte dühösen Itachi.
Hál Istennek Deidara nem kérte meg később az Uchihát arra, hogy körbevezesse. Valószínűleg, nem lett volna jó vége annak a körbevezetésnek...

Ellenben a fiúkkal Chítát sokkal kedvesebb fogadtatás várta az osztályában, egy évfolyamra került Narutoval, csak éppen másik osztályba. A lányok egyből letámadták és elkezdték faggatni, mindenféle hülyeséget kérdeztek tőle.
Chíta egy ideig válaszolgatott türelmesen, de amikor betelt a pohár, inkább gyorsan leült valahová, ahol nem látta senki cuccát.
Az osztályfőnök pontosan érkezett.
 - Látom már fogadtátok az új kislányt - engedett meg egy 24 karátos vigyort az osztálya felé.
 - Igen Gai-sensei! - felelte erre egyhangúan a kórus.
Chítából majd nem kitört a nevetés.
A férfinak bili frizurája volt!
 - Rendben, akkor rendezzétek be a termet, biztos vagyok benne, hogy csak az új lány fogadása miatt nem sikerült kivételesen - jelentette ki.
Erre az osztályból mindenki felállt a padjából, és kitolta a padokat a terem szélére, székestül, mindenestül.
Aztán szép kényelmesen felültek a padjukra egymás mellé.
Chíta dermedten nézett egy pillanatig, majd ő is odatolta a padot a falhoz. Ekkor lépett be a terembe ey lány. Lihegett. Úgy látszik nagyon rohant, hogy beérhessen az iskolába.
 - Sajnálom a késést sensei - lihegte.
 - Semmi baj Ino - legyintett vidáman Gai - menj segíts...
 - Hé te! Mit keresel a helyemen! - visított fel Ino, mielőtt még a tanár befejezhette volna a mondatát.
 - Én is örülök neked - felelte Chíta. Közben összeráncolta a szemöldökét.
Az első dolga lesz amint hazaér megbeszélni Sumimasennel, hogy tényleg kell-e, ez az iskolába járós cucc... Ha ilyenekkel lesz összezárva nullahuszonnégyben, akkor itt vér fog folyni, és gondoskodni fog arról, hogy ne a sajátja legyen.
Megpróbált csendesen relaxálni. Természetesen nem sikerült.
 - A fiatalság tűze ég benned te lány a mai nap! - mondta a tanár fennhangon Inonak.
Chíta ott tartott, hogy lefejeli, mondjuk a pad sarkát, és utána kikéri magát a gyengélkedőre.
Ez így nem állapot!