Ahogyan azt sejteni is lehetett, az egész hazafelé vezető úton hűvös volt a hangulat. Eleinte Deidarának volt néhány meddő kísérlete arra, hogy beszélgetést kezdeményezzen, de miután azokat Itachi sorra befagyasztotta egyetlen egy mondattal is akár, letett erről, és némán bámult maga elé az út végéig.
Amikor az autó begördült a hatalmas Uchiha villa elé, Deidarának egy pillanatra elakadt a lélegzete. Persze, Naruto már csomószor mesélt neki arról, hogy Sasuke milyen frankó helyen lakik, de most úgy érezte, hogy a fiú leírása, nem felelt meg a valóságnak. Sokkal lenyűgözőbb volt, mint azt gondolta.
A pupillái hatalmasra tágultak, majd nem a szája is tátva maradt a csodálkozástól...
Basszuskulcs, az Uchihák egyenes ági leszármazottai a Jakuzáknak vagy mi a szösz?! Ez a villa egy kisebb ország vagyonkészletét felemésztheti...
Itachi szája sarkában halvány mosoly bujkált, hogy tud valaki így nézni?! Mármint, komolyan, a szöszkének kisebb tányér méretű szemei nőttek a házuktól.
 - Megérkeztünk. - fordult hátra a sofőr.
Egy cseléd közben máris rohant, hogy kinyissa a kocsi ajtaját.
 - Üdvözlöm az úrfikat. - mondta hajlongva, miközben félreállt, és türelmesen várta, hogy mind a négy fiú kiszálljon az autóból.
 - Hn. - morogta Itachi, a szolgáló pedig ijedten rebbent a csomagtartóhoz, és elkezdte kipakolni a cuccokat.
Deidara csak pislogott. Most komolyan a "hn"-ből kitalálta a nőci, hogy mire gondol Mr. Jégcsap?!
Naruto küldött egy nem enyhén szánakozó pillantást.
Az idősebbik szőke csak felsóhajtott.
Lehet, hogy tényleg jobb lett volna, ha otthon marad?

Itachi cipeli az ő cuccait. Igen, minden kétséget kizárólag a sport táskája ott lifeg az idősebb Uchiha vállán, ő meg nem tehet mást, csak szó nélkül követi. Sasuke és Naruto már egy folyosóval odébb elkanyarodtak tőlük.
 - Kész útvesztő ez a ház. - jegyezte meg csendesen, csak úgy magának.
 - Hát, ha agyilag is szőke vagy, tényleg szívás lesz számodra ez a két hét. - felelte erre flegmán Itachi.
Deidara kezei ökölbe rándultak. Mi a francért is kell a másiknak folyamatosan bunkózni?!
Végül elértek egy hatalmas sötétbarna, feltehetőleg mahagóni fa ajtó elé.
A fekete hajú nemes egyszerűséggel berúgta a fentebb említett ajtót, majd besétált.
A szoba akkora volt, mint egy kisebb bálterem, az uralkodó színek a fekete, a fehér, és a vörös voltak. De tényleg! Az összes bútor vagy fekete, vagy fehér volt. A függönyök, az ágytakaró és a fal pedig vörösek.
 - Ott a bal oldalt lévő ajtó a vendégszoba. Nem érek rá a pesztrálásodra, tanulnom kéne. Legyél kreatív és old meg magad a dolgaid. A fürdőszoba a jobb oldali ajtó. Nem összekeverni a kettőt. Nem szeretném, ha két héten keresztül a fürdőkádamban aludnál szöszke. - Itachi hangjából csak úgy sütött a megvetés.
Deidara cuccai egy hangos puffanással landoltak a krémszínű szőnyegen.
 - Tudod mit?! - kérdezte a szőke sziszegve.
 - Mi van? - fordult felé Itachi olyan tekintettel, mint amivel egy hangyát, egy kis semmit szokás nézni.
 - Nekem kurvára mindegy, hogy itt szívok, vagy otthon, nem saját jó szántamból vagyok itt! Tehát semmi gondot nem jelent nekem, hogy kisétáljak azon a rohadt ajtón, és eltűnjek a búspicsába! Úgyhogy állítsál magadon lehetőleg, de sürgősen!
Deidara jó alaposan leordította a másikat. De most komolyan, eljött azért, hogy végre nyugta legyen, és erre ez a... Ez a ki tudja mi, mert embernek nem ember, azt biztos, pont úgy viselkedik mint Ő. Bunkózik, és semmibe veszi.
Az egész testében remegett az idegességtől.
Itachi egy pillanatra meglepődött. De tényleg csak egy tized másodpercre.
Szóval a másik sem jókedvből van itt. Nem csak ő szív, és nem csak vele kegyetlen az élet. Végső soron, ez megnyugtató.
Sóhajtott egyet, felszedte a szőke táskáját, és elindult a vendég szoba felé.
Ellenben az előző szobával, itt javarészt a sötétkék, és a barna szín uralkodott, meg itt is volt némi fehér.
 - Vendégszoba Deidara, Deidara vendégszoba. - intézte el a bemutatkozást egy laza mozdulattal. - Ha ki akarsz pakolni valamelyik szekrénybe, nyugodtan tedd meg. Nagyrészt üresek. - tette hozzá egy másodperccel később.
A szőke fiúfürkésző pillantással nézte Itachit, ez meglehetősen feszélyezte az Uchihát, de végül ismét csak sóhajtott egyet.
Szólásra nyitotta a száját, de nagy meglepetésére Deidara leintette.
 - Menj csak tanulni. Te, munka hőse...
Az idősebbik Uchiha szemei meglepetten kerekedtek el. Biccentett egy aprót, és kiment a szobából, óvatosan becsukta maga mögött az ajtót.
Mindkettejük fejében megszületett ugyanaz a gondolat: "Lehet, hogy mégsem lesz akkor szívás ez?"

Deidara unottan járt kelt a szobájában. Pontosabban, Itachi vendég szobájában... Ami, most erre a rövid időre az ő szobája lesz.
Végül elhatározta, hogy kimegy az Uchiha villa kertjébe, és rajzol valami szépet. Mindig is jobban szeretett a szabadban rajzolni, mint odabent.
Előkapta a rajzfelszerelését a táskájából, és halkan kinyitotta az ajtót. Meglepő látvány fogadta.
Az idősebbik Uchiha békésen alszik valamelyik tankönyvén. Szívesen felnevetett volna, de inkább nem tette. Még felébresztené az alvó vadat.
Csendesen ment ki a folyosóra és indult el lefelé, vagy valami hasonló. Fejben végiggondolta, hogy merről jöttek fel ide és...
Befordult az egyik sarkon, és megdermedt.
Szemtanúja lehetett annak, ahogy a kisebbik Uchiha az ő legkedvesebb Naru-chanját neki nyomja a falnak, és vadul csókolózni kezd vele.
Deidara megköszörülte a torkát. Oké, ezt már sejtette régóta, de nem így akart megbizonyosodni minderről...
A párocska ijedten rebbent szét.
Amíg Sasuke arca a szokásosnál is jobban elfehéredett, Naruto elvörösödött.
Mindketten egyszerre kezdtek el habogni valami magyarázatfelét, aminek semmi értelme nem volt, az ég egy adta világon.
 - Hé nyugi. - szólalt meg végül Deidara. - Ezt már eléggé régóta sejtettem...
Naruto erre a mondatra csak még jobban elvörösödött.
 - És ha a fekete szeretőd megmondja, merre van a kert nem is rajzolom le ezt az egészet... - mondta egy nagyon, nagyon gonosz mosoly után az idősebb szöszi.
Természetesen, megtudta, hogy merre van a kert...

Itachi nem sokkal az után, hogy Deidara elment felébredt, és nyújtózott egy hatalmasat. Felrémlettek benne az álmából halovány képek. Nagyon furcsa volt az egész. Meg akart valakit menteni minden áron. Valakit, akit szeretett, és aki hozzá tartozott. Vagy legalábbis nagyon reménykedett ebben. Emlékezett egy gúnyos nevetésre, meg arra is, hogy eldördül egy fegyver, és végül...
Igen, itt ébredt fel ebből az egészből.
 - Hülyeség! - morogta magának, és nyújtózott egyet.
Éhes volt, elhatározta, hogy lemegy, és szerez magának valami... Vacsora félét?! Ilyen sokáig aludt volna?
Mindenesetre így, biztosan nem fog tudni felkészülni a dolgozatára. Akkor pedig hatalmas nagy bajba fog kerülni.
Bekopogott a szőke ajtaján. Biztos a másik is éhes már.
Amikor nem kapott választ, benyitott az ajtón.
Zavartan ráncolta össze a szemöldökét, amikor érzékelte, hogy a másik nincs a szobájában.
Valamiért ez nyugtalanította, de egyből le is intette magát. Biztos csak kiment, az alatt, amíg ő aludt.
Ezen miért kéne idegeskednie?!
Nem értette magát, mindenesetre gyorsan elindult lefelé, az érkezőbe, hogy megkeresse azt az idiótát, és jól leszidja, hogy legközelebb legalább szóljon rá, ha elmegy...

Deidara kint ült az Uchiha villához tartozó hatalmas kertben. Most épp rózsakert közelében. Mármint, ő így nevezte el magában ezt a helyet. Az egész olyan volt, mint egy hatalmas nagy labirintus, csak nem bokrokkal volt kiépítve, hanem rózsákkal. A fakerítésekre felfuttatták ezeket a gyönyörű növényeket, és hagyták nőni arra, amerre csak akartak. Régebben biztosan jóval kisebbek voltak, de most már csak az ember feje búbja látszott, és az sem mindig.
Viszont, ellenben a sövénnyel, a rózsák között átsütött a fény, és így ugyan nem lett volna olyan érdekes a bújócskázás, de gyönyörű volt, ahogy a lemenő nap utolsó sugarai megvilágítanak egy-egy virágot.
Mosolyogva végigsimította az egyik vörös rózsa fejét, ami egyenesen a vállára "hajolt". Tetszett neki ez a hely. El nem tudta képzelni, hogy, hogyan lehet valaki ilyen hűvös, és kellemetlen alak, mint Itachi, ha ilyen helyen nőtt fel. Ő biztosan élvezné az életet, és folyton csak mosolyogna, és éjjel, nappal kijárna ide...

"Parancsolj Dei-chan! - suttogta neki, és a kezébe nyomott egy csokor vörös rózsát.
 - Oh, köszönöm, ez, ez nagyon szép, és...
 - Tudod mit jelent a vörös rózsa, pici Dei-chan...
 - Nem danna, nem tudom. Mond el! - persze csak játszotta az agyát. Pontosan tudta, mit jelent a vörös rózsa...
 - Szerelmet, szerelmet első látásra, vágyat...
"Nem csak ezt"; gondolta magában, de nem szólalt meg hangosan csak mosolygott.

Hirtelen pattantak ki a szemei, és durván ellökte magától a rózsafejet.
 - Mit ártott neked az a virág? - kérdezte váratlanul egy ismerős hideg hang.
 - Itachi? - pislogott meglepetten a szőke.
 - Hn. Nem is a Mikulás. Legközelebb szólj, hogy merre mész. Nincs kedvem veled megint bújócskázni. - morogta kelletlenül, és azon kapta magát, hogy gyönyörködve bámulja a napsugarak játékát a másik arcán, haján...
 - Aludtál, ezért nem szóltam. - felelte hasonló jókedvvel Deidara.
 - Szóval, mit ártott neked az a virág? - kérdezte meg ismét az Uchiha.
 - Ez a virág nem ártott nekem semmit.  - a fiú erősen megnyomta az "ez" szócskát, és ezzel elérte azt, hogy Itachi szemöldöke meglepetten szaladjon a magasba.
Azért nem kérdezett rá. Bár kíváncsi volt... Nem, nem volt kíváncsi! Ez, mármint ő, szóval Deidara, csak egy ostoba cserediák, akit az apja miatt kellett befogadnia, miért is érdekelné őt a szőke magánélete?! Egyáltalán nem érdekli...
De ahogy nézte a másik arcát, és a szeme mélyén meglátta a bánatot, és a sebzettséget, azon kapta magát, hogy már szólásra nyitja a száját, hogy megkérdezze tőle, ki bántotta. Ki bántotta őt ennyire.
 - Szép itt. - jegyezte meg végül megunva a hallgatást Deidara...
Felnézett Itachira. A férfi csak biccentett.
 - Az. - felelte, és akaratlanul is ismét ottmaradt a tekintete a fiún.

A család kivételesen közösen vacsorázott, és Deidara megismerkedhetett Mikotóval, akit kifejezetten szimpatikusnak talált, és Fugakuval, akit már nem annyira talált szimpatikusnak.
 - Na, és kedves, Deidara, milyen tantárgyak az erősségeid? - kérdezte udvariasan Fugaku, közben kortyolt egy nagyot a borából.
 - Rajz, irodalom, művészettörtént, technika... Lényegében szinte minden, ami nem fizika. Abból eléggé pocsék vagyok. - felelte higgadtan, már amennyire az ember higgadtan tud felelni, ha olyan valaki bámulja, mint Fugaku Uchiha.
 - Nem is igaz, múltkor is négyesre zártak le Dei! Ne legyél szigorú magadhoz, én örülök a fizika kettesemnek! - vágta rá Naruto.
 - Áh szóval jól mennek a humán tantárgya Deidara-kun? - kérdezte csiripelő hangon Mikoto, és küldött a szőke felé egy kedves mosolyt.
 - Igen, azok mennek a legjobban...
 - Itachinak meg a legrosszabbul, nem igaz?! - dörrent rá váratlanul a családfő legidősebb fiára.
Itachi zavartan pislogott fel. Egészen eddig nem figyelt a beszélgetésre. Épp megpróbált valami elfogadható érvet kitalálni arra, hogy felálljon az asztaltól, és itt hagyhassa ezt a díszes társaságot. Meg egy másik érvet, amit a többieknek fog beadni, hogy miért nem ment velük inni. Ha az éjszaka közepén Deidara kimenne, mondjuk mosódba vagy ilyesmi, és... De a szőkének van ajtaja oda a saját szobája felől is... Viszont, ha valamilyen módon Deidara észrevenné őt, és utána elmondaná az apjának abból olyan botrány lenne, mint ide Los Angeles.
És más sem hiányzott most még, mint egy kis botrány...