Deidarát letették a kage szállítók a nagy Uchiha villa előtt.
Az ajtóban nem más várta őt, mint Fushigi Uchiha. Deidara zavartan hajolt meg. Úgy képzelte, hogy valami sokadrangú szolgáló jön ki fogadni, nem a ház asszonya személyesen.
 - Úrnőm, megtisztelő, hogy személyesen fogad engem. - hajolt meg a szőke, valamivel mélyebben, mint azt az udvariasság előírta volna.
 - Te nem vagy közülünk való! - jelentette ki a nő, miután ő is meghajolt.
 - Valóban barbárként jöttem, de akkor még alig voltam hároméves, úrnőm.
 - Most hány éves vagy?
 - Tizennyolc.
 - Értem. - bólintott Fushigi.
Elégedetten látta, hogy a fiú érti a kultúrájukat, és ha tizenöt éve nevelkedik itt, és ilyen szépen beszéli a nyelvet, akkor semmi gond nem lehet vele. Mondhatni, egy különleges szépség innentől kezdve.
Ó igen, Fushigi-san elismerte, bár csak magának, hogy a fiú kifejezetten szép, ráadásul mesterien választották ki a ruházatát is.
 - Uram velem együtt költi el a vacsoráját. Te addig legyél olyan kedves, várj a hátsó szobában. Járt itt már két másik, akik berendezték a szobát. Szerintem szép és ízléses lett. Biztos vagyok benne, hogy uramnak is tetszeni fog.
 - Úrnőm, megtisztel ezzel a sok kedvességgel. - hajolt meg ismét Deidara.
Ahogy felnézett egy pillanatra, látta, hogy a nő tekintete szomorú. Vagy inkább sajnálkozó? Deidara összezavarodott belülről. Miért néz rá így az a nő? A félelem, ami délelőtt óta benne volt, kitörni készült. A gyomra tájékán szinte teljesen lefagyott.
De mosolygott.
Ez volt az első lecke, amit meg kellett tanulnia, mint kurtizán. Ő a Füzek Világának szépsége, nem lehet szomorú, mert ő azért van, hogy másokat szórakoztasson, és boldoggá tegyen.
Neki vidámnak kell lennie.
 - Gondolom éhes vagy - szólalt meg ismét a nő, meglepően lágy hangon. - Majd küldetek neked be valami ételt, meg friss teát.
 - Túl kegyes hozzám, úrnőm...
 - Megtisztelnél vele, ha ma estére Fushigi-san lennék számodra.
 - Nem fogadhatom el ezt a kegyet.
 - Pedig ragaszkodom hozzá!
 - Rendben... Fushigi-san. - bólintott Deidara.
Sejtette, hogy ilyen keggyel kevés embert ajándékoz meg a nő. Kívülállók számára úgy tűnhetett, hogy ő illendő módon lesüti a szemét. De a kurtizánok már rég kidolgoztak egy jó kis módszert arra, hogy tűnjön úgy, mintha lenéznének, miközben valójában végigmérik a vendégeiket.
Deidara megállapította, hogy a nő hihetetlenül karcsú.
Ilyen alakkal Mitsuri-san nem venné fel kurtizánnak, félő lenne, hogy összetörik.
Erre a gondolatra magában elmosolyodott.
Neki sem volt túl határozott alakja.
A mama-san mindig azt mondta erre, hogy karcsú, akár egy lány.
Ez az egy dolog, amit nem szeretett.
Ha egy lányhoz hasonlítják.
Lehet, hogy kurtizán, és már régóta a szakmában dolgozik, de azzal senki, de senki nem vádolhatja, hogy úgy viselkedik, mint egy lány.
Szerette a szép ruhákat, a finom ételeket, az előkelő társaságot.
Szeretett táncolni, énekelni.
De nem ezek voltak, amiket legjobban szeretett, amit legjobban szeretett az a...
 - Fushigi, merre vagy?! - hallatszott bentről a házból egy hűvös hang.
Fusigi összerezzent egy egészen apró kis pillanatra.
 - Az egyik szolgáló majd elkísér, Deidara-san, most sajnos mennem kell. - nézett végig a fiún a fiatal nő. - Sumimasen. (Sajnálom.) szívesen beszélgetnék még veled - tette hozzá valamivel csendesebben úgy, hogy ne hallja őket senki. - Jövök már Itachi-san! - kiáltott be a ház felé.
 - Isogi! (Siess!) - szisszent fel erre a ház belsejéből a jeges hang tulajdonosa.
Fushigi morgott valamit az orra alatt, amit Deidara egyáltalán nem értett, majd sarkon fordult és elsietett.
A fiú hökkenten nézett a nő után. Nagyfokú udvariatlanságnak számított nem meghajolni, és udvariasan elköszönni.
Bár érthetőnek tartotta.
Valahogy attól a hangtól... Kirázta a hideg.
 - Szegény nő - sóhajtott csendesen. - Milyen gonosz kami osztott rá ilyen sorsot? Mit tehetett előző életében, hogy ez legyen a karmája?
Bár, végül is nem tudhatja. Az is lehet, hogy nem olyan rossz a legidősebb Uchiha, mint ahogyan azt pletykálják.

Egy kedves szolgálólány vezette el a neki kijelölt helyiségig.
Deidara, amikor belépett, már tudta, hogy Midori és Suzuko tökéletesen végezték a munkájukat. Minden pontosan úgy nézett ki, ahogyan kellett.
Fáradtan ült le a földre. Aznap nem volt egyetlen vendége sem, hogy fel tudjon készülni lélekben az estére. Ennek ellenére fáradt volt.
De a fáradtságánál még nagyobb volt a szorongó érzés, ami egyre jobban nőtt benne, ahogy közeledett az Uchiha villához, ahogy elvezették a szállásához. És most, amikor az a dolga, hogy várjon, szinte elviselhetetlen méreteket öltött.
Akaratlanul is eszébe jutott, milyen ridegen szólt szegény Fushigi-sanhoz a ház ura. Közben Fushigi a felesége! Akkor hogyan fog beszélni vele, egyszerű kurtizánnal?
Csendes nyugalomban múltak az órák. Senki nem zavarta meg Deidarát. A fiú próbálta elterelni a gondolatait. Mindenfelé. Másfelé, csak ne erre!
Ha lett volna a közelben papír, biztos hajtogatott volna valamit.
Eljutott már a harmadik nehézségi szintig az origamiban. Tudott imádkozó sáskát, medvét, sőt akár rókát is hajtogatni!
Erre a gondolatra elmosolyodott.
Végre sikerült valami olyanra gondolnia, amitől elfelejti, hogy hol is van.
A kedvenc figurája jelenleg a pók volt. Nem túl hosszú, de bonyolult, és koncentrálnia kell, hogy szép legyen a végeredmény.
Talán amiatt, mert teljesen elmerült a gondolataiban, talán más miatt, Deidara észre sem vette az idő múlását, és nem hallotta meg az egyre közeledő lépteket.
Csak akkor kapta fel a fejét, amikor a shoji fala félrecsúszott.
Az ajtóban pedig ott állt teljes valójában Uchiha Itachi.
Deidara egy egészen apró pillanatig nem kapott levegőt. A férfi magas volt, kicsit talán magasabb is az átlagnál, kifejezetten izmos, és jóképű. A bőre olyan fehér volt, hogy Deidara biztosra vette, hogy ha közelebb menne, látná a férfi ereit a bőre alatt. A szemei feketék, akárcsak az összes japánnak. Még is, ez a szempár sokkal hűvösebb és ridegebb volt az összes többinél.

Itachi csendesen állt meg az ajtóban. Kíváncsi volt, milyen idiótát akarnak a nyakába sózni. Mindegy, úgy sem fog megfelelni az igényeinek, és holnap mehet háborogva szétrúgni a mama-san seggét.
Ezen a gondolatmenetén magában elmosolyodott.
Természetesen, eddig sosem volt elégedett, akárkit küldtek. A mama-sanok rettegtek tőle, ha meghallották a nevét, és a múltkori, sajnos halálozással végződött eset után, egyik sem mert neki ellent mondani.
Kicsit homályosan látott. Fushigi-san valami miatt nagyon bőkezűen osztotta ma a sakét.
Felnézett a szoba közepén ülő fiúra. Az első dolog, ami szemet szúrt neki, az a haja volt.
Valami külföldi, spanyol, vagy ki tudja milyen semmirekellőt akarnak rásózni?! Na ne mondja neki senki, hogy ez a kisgyerek akár csak érti is, amit ő mond. Hűvös mosolyra húzta az ajkait.
 - Te nem vagy idevalósi - jelentette ki magabiztosan.
A szőkeség felnézett. Itachi meglepetten látta, milyen szép kék szemei vannak a fiúnak. Meg azt is, hogy milyen törékeny, karcsú valójában. Szinte lánynak néz ki.
 - Valóban nem ezen a földön születtem, de több mint 15 éve élek itt, és inkább tartom magam japánnak, mint bármi másnak. - felelte csengő, tiszta kiejtéssel, és némi daccal a hangjában.
Itachi ismét elmosolyodott, és ez nála már egyéni rekordnak számított.
Tetszett neki a fiú dacossága, meg tulajdonképp jól nézett ki a szőkeség.
 - Hn. - felelte hűvösen.
A külvilág felé semmit sem mutatott a kavargó gondolataiból.

Deidara csendesen fürkészte a férfi arcát, nem volt benne biztos, hogy jól tette, hogy válaszolt.
Valami különös, feszítő, sürgető, nyugtalan érzése támadt a másik közelségétől.
Egészen eddig még sosem tapasztalt ilyet.
Csendesen ült tovább. Ha akar valamit majd, úgyis mondja. Finoman lehunyta a szemeit. Rendeznie kell a gondolatait. Hiszen ez csak egy munka. Ráadásul egy sok pénzt erő munka! Nem ronthajat el csak amiatt, mert az Uchiha olyan, mint egy két lábon járó jégcsap. Majd ő tesz róla, hogy ez az ember sóhajtozzon és vadul nyögjön!
Nem véletlenül küldte őt Mitsuri-san.
A fiú orrát váratlanul megcsapta egy ismeretlen illat. A sake illata keveredett valami furcsa, kesernyés illattal.
Deidara kinyitotta a szemét. Itachi ott térdelt előtte.
A fiú épp szólásra nyitotta a száját, de Itachi egyetlen kézlegyintéssel elhallgatatta.
 - Segítesz levenni a kimonóm? - kérdezte csendesen.
Deidara belereszketett a másik mély, hűvös hangjába. Legszívesebben a férfi képébe vágta volna, hogy nem, vegye le magának, és ne szórakozzon itt vele! Egyáltalán miért is idegesíti őt ez a pasas?
Semmi olyat nem csinált, és nem várt el tőle, amitől zavarban kéne lennie, vagy fel kéne háborodnia.
Sőt! A hírnevéhez képest teljesen kedvesen, bár kicsit nyomulósan viselkedett eddig.
Mindentudón rámosolygott az Uchihára. Finoman előrehajolt. Nyomott egy apró kis puszit a férfi arcára, majd egyre lejjebb haladt... Közben kezeivel, gyors mozdulatokkal kioldotta a kimonó övét, és eldobta valamerre jobb helyre.
Egyre lejjebb haladt a férfi nyakán, közben folyamatosan lejjebb simította a kimono anyagát.
Egy egészen pici pillanatra felnézett.
Az Uchiha félig lehunyt szemhéja alól nézett vissza rá.
Tekintete homályos volt, bár nem csak a vágyakozástól. A férfi ajkai egy icipicit szétnyíltak, de nem sóhajtott fel.
Deidara magában felkuncogott. Az nem illene a méltóságához.
Lágyan lecirógatta a férfi felsőtestéről a kimonót. Meglepetten látta, hogy az Uchiha felsőteste meglehetősen kidolgozott, és jóval izmosabb annál, mint ahogyan elsőre gondolta.
A Hold fénye átsütött a vékony rizspapír falon, és sejtelmes fénybe vonta mindkettőjüket.
Kacéran rámosolygott Itachira, amitől a férfi szemei meglepetten kerekedtek el.
Nem erre számított a szőkétől, de neki így is jó. Tehát nem kezdő. Ezek szerint a mama-san komolyan vette az óhaját.
Annál jobb.
Finoman megfogta a fiú haját, majd kőkeményen magához rántotta.
A szőkeség száján akaratlanul is apró nyögés szaladt ki.
 - Ne szórakozz velem szöszke, inkább folytasd, amit elkezdtél! - morogta Itachi.
Szorítása lazult a fiú haján.
Deidara szeme sarkában egy apró könnycsepp táncolt. Nem értette, hogy miért csinálta ezt az Uchiha.
 - Vakarimasu ka? (Megértetted?) - kérdezte susogva Itachi.
Csendesen bólintott. A férfi elengedte a haját, majd közelebb hajol hozzá. Finoman végigharapdálta a nyakát egészen a válláig, ahol kezdődött a kimono anyaga. Nem mert mozdulni.
Nem mert semmit sem tenni.
Az eddigi önbizalma olyan hirtelen szállt el, mintha nem is lett volna.
 - Félsz tőlem? - búgta egyenesen a szöszke fülébe, nyelvét óvatosan végighúzta a fiú fülkagylója mentén.
Deidara megremegett.
 - Iie! (Nem!)  - nyögte erőtlenül.
 - Hazudsz - kuncogott fel Itachi.
Egyetlen gyors mozdulattal letépte a fiú felsőjét. Deidara meglepetten hőkölt hátra.
 - Ne félj, ha csak meg akarnálak baszni, már rég letepertelek volna, és nyögnél alattam - nevetett fel Itachi, látva a szöszke arcát.
 - Volt már dolgom nálad agresszívabbakkal is - morogta keserűen Deidara, közben dacosan félrefordította a fejét.
Nem akarta látni az Uchiha kárörvendő mosolyát, és azt, hogy mennyire élvezi, hogy zavarba tudja őt hozni.
Itachi gyöngéden megfogta a fiú állát és maga felé fordította.
 - Sejtettem szöszi.
Finoman megsimogatta a szőke ajkait, először csak hüvelykujjal, majd ő is egyre közelebb hajolt, és összeérintette az ajkaikat.
Deidara elvörösödött. Óvatosan eltolta magától a férfit. Itachi kérdőn nézett rá.
Ilyet is kevesen mertek volna tenni...
 - Legalább a futonig jussunk el... - felelte óvatos mosollyal a fiú.
Az Uchiha elmosolyodott, majd bólintott.
Kevés embernek lett volna bátorsága megszólalni mellette, ilyen javaslatot meg senki sem mert volna mondani. Ez a fiú mégis megtette.
Felkapta az ölébe a szöszit, és két gyors lépéssel átvágott a szobán. Finoman rakta le Deidarát, mintha tényleg törékeny lenne.
 Deidara szájára ismét egy aprócska mosoly kúszott. Számolni sem bírta, hányadjára ezen az estén. Valahogy nem így képzelte el az egészet, meg aztán...még nem igazán tudott kiigazodni az Uchihán. De tetszett neki ez a hűvös, ugyanakkor gyöngéd jellem.
Átkarolta a férfi nyakát, és odahajolt hozzá. Most ő érintette össze az ajkaikat.
Akárcsak az első alkalommal, most is furcsa, bizsergető érzése támadt. Sosem érintett meg senki mást így.
A nyelvét végighúzta először a férfi alsó, majd felső ajkán.
Itachi meglepetten felnyögött. Nem volt szokása, most mégis megtette.
Kikerekedtek a szemei, a szőke nyelve becsusszant a szájába.
Vajon ez is csak egy kurtizán fogás lenne, hogy még jobban felizgassa? Mert valljuk be, Itachi férfiassága kőkeményen meredezett az ágyékkötője alatt. Ez a kis szöszke pillanatok alatt elérte, hogy legszívesebben leteperje őt.
Mégsem teszi. Miért nem teszi? Miért ilyen álmos? Miért bizsereg minden porcikája a fiú simogató kezeitől?
Csendben hagyta, hogy a fiú tovább kényeztesse, hogy felderítse minden apró porcikáját.
Tetszett neki... Nagyon tetszett neki. Ha nem térnek lassan a lényegre, csak attól is el fog menni, hogy a kis szöszke itt simogatja.
 - Lejjebb már nem mersz menni? - kérdezte végül gúnyosan.
 - Csak szeretnéd! - morogta vissza dacosan Deidara.
Vele ne szórakozzon ez a kis...
Akárcsak Itachi, ő is egyetlen gyors mozdulattal letépte a férfiről a kimonót. Majd felnézett.
 - Ha az uraság megemelné a fenekét, még le is tudom venni az ágyékkötőjét! - hangjában tömény gúny csendült, biztos volt benne, hogy ezért nagyot fog kapni, de nem érdekelte. Ne szórakozzon már vele ez a hülye!
Itachi ledermedt. Szemeiben fellángolt a düh.
Ha a közelében lett volna a kardja, a szöszi feje már rég elgurult volna valamerre a padlón, és természetesen alig pár perc múlva már meg is bánta volna a döntését...
Lassan ütésre emelte a kezét, aztán rájött, hogy ennek az egésznek nincs semmi értelme.
Ő is gúnyolódik a fiúval, a fiú is vele. Nem hallja, és nem látja őket senki sem. Senki sem tudja meg, hogy hogyan mert vele beszélni ez a kis kurva. Vagy ha mégis, akkor tudni fogja, kitől tudta meg az az illető, és bosszút tud állni.
Ismét gúnyos mosoly szaladt az arcára.
Most tűnt fel neki, mennyit mosolyog. Még ha nem is őszintén, még akkor is, ha csak játszik a szőkével. Máskor egy teljes hónap alatt nem mosolygott annyit, mint amennyit most, itt, ennek a fiúnak a társaságában.
Itachi finoman megemelte a csípőjét, Deidara meghökkenten nézett a férfira.
 - Gyerünk, mire vársz? - kérdezte gúnyosan.
Deidara viszonozta a gúnyos mosolyt. De belül reszketett. Nem igazán számított erre a reakcióra.
Észvesztő lassúsággal kezdte el lehúzni az Uchiháról az utolsó ruhadarabot.
Itachinak elege lett a fiú kisded játékaiból. Váratlanul lendült előre, átkarolta a szőkeség nyakát és odahúzta magához. Először csak a fiú vállára adott egy apró puszit, majd haladt felfelé, már Deidara nyakánál járt amikor...
Váratlanul teljes sötétség.
Itachi mint egy zsák, rádőlt a szőkére.
Deidara meglepetten nyögött fel. 
Először nem tudta mi ez az egész.
Aztán rájött.
A nagy Itachi Uchiha elájult.