~ Hallasz, bátyám, hallod, a hangom?! Fázom. Pedig nincsen hideg. Kérlek, segíts nekem! Minden olyan zavaros. Mi az, hogy fázni? Mit keresek itt?! Miért? Bátyám, segíts... Te mindig tudtad az összes kérdésemre a választ. Kérlek, segíts. Tudom, hogy hallasz! Nem versz át. Ismerlek már ennyire... ~

Pénteken hideg volt, és ráadásként szitált a köd. Egy értelmes ember sem indult volna el túrázni ilyen időben, főleg, hogy a meteorológusok szerint ez már csak rosszabb lesz ezen a héten, és senki ne számítson semmi szépre. De természetesen, ez, az olyanokat, mint Orochimaru, egyáltalán nem hatott meg. Sőt, szadista mosollyal az arcán figyelte, ahogy a diákjai álldogálnak a hidegben, és várják a buszt. Volt ebben valami, valami visszataszító. És ez tetszetős volt. A legjobb, mégsem most következett. Az akkor jött, amikor kedvesen és bájosan közölhette a gyerekekkel, hogy a Hatha-hegyre mennek, és, hogy a busz, csak a hely lábáig viszi el őket, onnan pedig még 6 kilométeren keresztül fogják vonszolni felfelé a seggüket, illetve a cuccaikat. Erre többen felsikoltottak. Pár, nagyon csajos, csaj, mondhatni az ékszerek, akik fecsegni is szoktak, egyből a mobiljukhoz kaptak, hogy felhívják anyucit, apucit, hogy őket most dolgoztatni fogják kőkeményen és, úristen, nekik menniük kell, a saját pici lábukon!
Ezzel még nem volt vége. A kígyóképű tanár derűs hangon folytatta, mely szerint a táborhely kicsit ódon, tehát a pókhálók, meg a centi vastag porréteg,a  berendezés szerves része, amit ha akarnak, takarítással eltüntethetnek, sőt, el is kell majd tüntetniük, hiszen Midorikawa-sensei ragaszkodik a régi módi szobaszemlés cucchoz, és a végén majd lehet nyerni csokikát, feltéve, hogy el tudják űzni a csotikákat (csótányokat) a jogos lakhelyükről.
Na, erre már volt olyan srác is aki a mobiljához kapott. Ők aztán sok mindent fognak csinálni, de takarítani azt aztán tuti nem! Max hozzávágnak a porhoz egy rohadt szendvicset, és rávágják, hogy Picasso kép. Végül is, a kreativitást is díjazni kell, különben, hogyan lesznek egyéniségek?!
Ja, meg azt kihagytam, hogy legvégül, mint egy ínyencségként Orochimaru-sensei hozzá tette, hogy az épületben ahol lakni fognak nincs fűtés, úgyhogy mindenki döntse el az odafelé vezető, laza egy órás út alatt, hogy főz, mos, és takarít a többiek után a közös helyiségekben, lásd WC, vagy rohangál le a kazánházhoz, és fát vág, szenet lapátol, meg életben tartja a tüzet.
Most jött az, hogy már a fél évfolyam telefonált kétségbeesetten.

A buszon, Midorikawa-sensei, angyali mosollyal, és szexi rózsaszín bolyhos füzettel és hozzá passzoló bolyhos tollal körbejárt, és megérdeklődte mindenkitől, hogy melyik opciót választotta. A végére sajnálatos módon kiderült, hogy a diákok nagy része nem akar a kazánban rabszolgázni, a fent maradó, nagyjából 5 ember pedig aludt, nem figyelt, vagy egyszerűen csak magasról letojta, hogy mit szövegelt neki.
Zseniális osztály kirándulásnak néztek elébe!

Amikor megérkeztek, hát az rosszabb volt, mint a legrosszabb rémálmok. Deidara legszívesebben felkacagott volna jól hallhatóan és hangosan. Most az egyszer örült, hogy az alvás igénye igen minimális, mondhatni szinte semennyi. Igazából semennyinek kéne lenni, de... Hát, na. A szoba, amit kaptak, meglehetősen érdekesen nézett ki. Talán kezdjük azzal, hogy ha az ember belépett, akkor szembe találhatta magát, egy hatalmas barna sötétítő függönyös ablakkal, amit valaki szikszalaggal javított ki, hogy ne legyen rajta egy focilabda méretű lyuk.
Ez nem volt a legbiztatóbb kezdése az egésznek. Jobb oldalt két, emeletes ágy, bal oldalt egy emeletes ágy, meg egy szekrény. Ha a fiúk bementek mind a hatan, akkor nem lehetett többé mozdulni. A padló nyikorgott mocskos volt, a szó legpontosabb jelentésében, nem poros, nem piszkos. Az a fajta ragacsos, nyúlós mocsok, amibe simán beleragad az ember cipője, és ahová soha, de soha nem rakná le semmiét, még a lábát sem, nemhogy a ruháit tartalmazó táskát.
Az ágyakról inkább ne ejtsünk szót. Koszosak, porosak, dohosak, és büdösek voltak.
 - Szellőztessünk. - javasolta Zetsu.
Ő lendült túl először a sokkon.
Ebben, mint egyet értettek, így az ablakhoz legközelebb álló Kisame, megpróbálta kinyitni a roppantul cseles nyílászáró szerkezetet, de nem sikerült...
 - Szedd le a szikszalagot. - javasolta erre Hidan, miközben fintorogva bámulta az ágyakat.
A gondolatai akörül forogtak, hogy komolyan elvárják-e tőlük, hogy egy olyanba belefeküdjenek.
Kisame vigyorogva leszedte a szikszalagot, és így bejutott némi friss levegő is a szobába.
Ekkor lépett széles mosollyal az arcán Midorikawa-sensei.
 - Fiúkák itt van némi ágynemű huzat, meg, ha akarjátok, a lányoktól elkérhetitek a felmosó fát meg a seprűt, ebéd, majd amikor elkészítitek. Vagy ha nem akartok főzőcskézni, akkor eszitek, amit hoztatok.  - csivitelte, majd Itachi kezébe nyomta a takaró és párnahuzatokat, és távozott a szobából, hogy valaki másoknak vigye a vérnyomását a plafonra.
 - Hogy rühellem ezt a vén kurvát. - sóhajtott fel Sasori.
Na, igen. Neki az osztály főnöke volt ez a kedves, aranyos, szeretni való nőszemély.
 - A takarítás viszont nem hülyeség - sóhajtott fel Deidara. - Szerintem a cipőm beleragadt ebbe a szarba.
A többiek felkuncogtak.
 - Hé, tudtátok, hogy az ágynemű raktárban laktok? - nézett be valami nagyokos a szobába, igazgatva a szemüvegét, és nagyban vigyorogva.
Hat pár gyilkos tekintet szegeződött rá abban a szent pillanatban.
A srác visítva elmenekült, mielőtt feláldozzák őt, valamelyik pogány Istenségnek, egy szép kis tábortűz keretében.
 - Baszódjon meg a világ! - morrant fel agresszívan Hidan végült, és leroskadt az egyik ágyra; ami nagy hiba volt tőle, mert rögtön el is nyelte őt egy porfelhő. Egy szép, nagy, barátságtalan porfelhő. Amíg az ezüsthajú fuldokolt, Kisame és Sasori elindultak a fentebb emlegetett takarító eszközök megszerzésére.
Borzalmas napnak néztek elébe.

Sasuke csendesen ült le Naruto ágyára. A szőke fiú még lent maradt beszélgetni a nővérével, vagy kiével. A másik szobája egészen rendezett volt ahhoz képest, amire számított, és kifejezetten nyugodt. A sötétbarna, és a narancssárga szín dominált a szobában némi fehérrel.
Vizsgálódva nézett körbe a szobában. Főleg sötét színű bútorok. Sötétbarna volt a szekrény, az ágy, az íróasztalt, az éjjeli szekrény is. A szőnyeg krémszínű, a falak fehérek. Az ágynemű meg az íróasztal előtti szék narancssárga. A kanapé fehér, a párnák rajta narancssárgák.
Sasuke unottan hátradőlt egy aprócska sóhaj kíséretében.
 ~ Hol van már Naruto? Mi tarthat neki ennyi ideig?! ~
A párnának, akárcsak az ágyneműnek Naruto szaga volt. A kisebbik Uchiha fiú ezen elmosolyodott halványan. Enyhén kesernyés, ramen illat. Legalábbis ő így fogalmazta ezt meg magában. Valószínűleg, ha nem a szőkeségről lett volna szó, nem tetszett volna neki ez az illat. Semmiképp sem. Most sem tetszik neki. Csak...
 - Itt vagyok Suke. Csak Sumi kérdezte, hogy akkor nem dolgozok ma a kávézóban, ha itt vagy. Én meg mondtam neki, hogy... Valami baj van, tiszta vörös vagy?!
Sasuke átkozva magát, és a saját hülyeségét, és a még annál is hülyébb gondolatait felült, és igyekezett méltóságteljes arcot vágni, ahogyan egy Uchihához illene.
Ezzel elérte azt, hogy a másik fiúból kitörjön a nevetés.
 - Inkább nem akarom tudni, hogy mire gondoltál. - prüszkölte Naruto, szinte már a könnyei is kicsordultak a nevetéstől.
 - Tch, dobe, semmi olyanra, amire te gondolsz. - próbálta a tőle telhető legmegvetőbb hangsúlyát használni Sasuke, de valahogy nem sikerült neki, főleg úgy, hogy legszívesebben elsüllyedt volna a föld alá. Egy Uchihához... Egyáltalán miért is érdekli ez az egész őt? Most végül is egyáltalán nem ez számít. Sőt! Kit érdekel ez az egész.
 - Valami baj van? - kérdezte Naruto, közben egészen közel hajolt a fekete hajúhoz. A kezét óvatosan a másik homlokára tette.
 Sasuke összerezzent, és óvatosan eltolta magától a szőke kezét.
  - Ugyan, dehogy, semmi gond, csak kicsit fáradt vagyok. - morogta a fekete hajú.
 - Fáradt? - kérdezte egy hatalmas róka mosoly kíséretében Naruto. - Hiszen egész héten nem csináltál semmit!
Erre már a kisebbik Uchiha fiú sem tudott mit mondani, csak egy sértődött pillantást vetett a szőkére. Oké, ez így tényleg nem a legjobb magyarázat volt.
 - Inkább lássunk neki dobe. Így sosem végzünk. - jelentette ki végül.
Naruto felvonta a szemöldökét, arcán pedig még mindig ott volt az a levakarhatatlan mosoly.
 - Minek álljunk neki? - érdeklődött, közben közelebb hajol egy picivel Sasukéhez.
 - A feladatnak! - jelentette ki enyhén hisztérikus hangon az Uchiha fiú, és az arcán elkezdett terjedni a pír.
Pár pillanatig néma csend uralkodott közöttük. Csak nézték a másikat.
Még Sasuke ajkain is elkezdett egy aprócska mosoly játszani, a karjait átfonta a másik nyaka körül, és odahúzta magához.
Abban a pillanatban, ahogy összeforrtak egy puha csókban, bármi történhetett volna, és nem érdekelte volna őket.
Bármi, akármi. Egyszerűen, ők sokkal fontosabbak lettek volna.
Sasuke hanyatt dőlt, és húzta magával Narutot.
Életében először tényleg boldog volt. Úgy igazán. Az egész testét, kívül és belül is átjárta az a kellemes meleg, borzongató érzés.

Már késő este volt, mire végeztek egyáltalán. Közben befalták a maradék szendvicset, kekszet, meg minden egyebet, amit megtaláltak és ehetőnek gondoltak.
A vacsora épphogy csak elkészült, már el is tüntették. Nem volt valami nagy adag. Mindenkinek jutott egy tál zacskós ramen, meg pár szem keksz.
Ez a "hatalmas" mennyiség, még egy fogyókúrázó agyatlan pláza cicának sem lett volna elég, nem, hogy egy kamasz fiúnak.
Kisame, és Hidan emiatt azzal ütötték el az időt, hogy kórusban szidták a tanárokat, a hülye csajokat, akik nem tudnak főzni, a hülye fiúkat, akik nem tudnak főzni, és azokat a hülyéket akik a kazán házban robotolnak a fűtés miatt, ami egyáltalán nincs, tehát akár abba is hagyhatták volna a „munkájukat”. Meg úgy szidták az egész univerzumot, minden lakójával együtt.
 - Pofa be már! - sóhajtott fel végül Deidara.
Zetsu már egy órával előbb kiszökött, elege lévén a nyávogásból. Most épp a szőke határozta el, hogy pillanatokon belül seppukut követ el, ha csak az a kettő nem hagyja abba pillanatokon belül. Itachi felnézett a könyvéből, Sasori viszont tovább hallgatta halál nyugodtan az iPodját, magasról letojta, hogy mi folyik körülötte.
 - Jaj bazd meg, ne csinálj úgy, mintha te olyan kurva jól lennél ennyi kajától. Vagy esetleg te is diétázol, mint a csajok? - kérdezte megvetően az ezüsthajú.
 - Nem Hidan drága, én egyszerűen csak nem vagyok egy akkora ribanc mint te. Tudod, ha Itachiról azt mondtam anno, hogy ő a Hisztis Picsák klubjának az elnöke, te tuti az alelnök vagy!
 - Te kis! - Hidan felpattant az ágyáról, mint a rugó, és fenyegetően elindult a szőke felé.
Ami természetesen Deit a legkisebb módon sem hatott meg. Na, nehogy már, hogy egy ilyen pipogya alak miatt kapjon szívrohamot!
 - Tudod mit Itachi - fordult oda a fekete hajúhoz, aki kérdőn felvonta erre a szemöldökét - Sajnálatos módon, már nem te vagy az elnök. De azt hiszem, még alelnök sem lehetsz, ha ez a színvonal, hogy már attól picsognak, hogy nem hét fogásos vacsora várta őket este. Szánalmas.
Na, erre már Hidan sem tudott mit visszavágni, csak nagyon, nagyon csúnyán nézett rá.

 - De lásd, kivel van dolgod, jó fej leszek. - azzal a szőke felült az ágyban, és előhúzott a táskájából egy zacskót. Ami a tartalmát illeti; Sumi által sütött keksz volt benne.
 - Neked van kajád! - nyögte Kisame.
Ennek hatására, még Sasori is kivette a füléből a fülhallgatót.
 - Adsz cigit, kapsz sütit. Áll az alku? - érdeklődött vigyorogva a szőke.
 - Te dohányzol? - kérdezte meglepetten Itachi.
Deidara a szeme sarkából ránézett az idősebbik Uchiha fiúra. Miért méregeti őt ilyen különös tekintettel Itachi?
Jaj, csak nem csalódott a szegényke?! Hát ez van. Amúgy is, a szőke baromi régen cigizett utoljára. Talán, 30 vagy 40 éve?
 - Ja, de csak néha. - vont vállat lazán.
Magában mosolygott. Ha a többiek tudnák, hogy milyen ritkán nála a ritkán.
Itachi belül meglepődött. Oké, sosem gondolta jó kisfiúnak a másikat, de valahogy nem nézte ki belőle a dohányzást. A cigi büdös, és rossz illatú. Ráadásul az a szag beleivódik egy idő után az ember, ruhájába, hajába, bőrébe. Deidarának pedig egyáltalán nincs rossz szaga.
Erre a gondolatra megrázta a fejét.
Micsoda hülyeségekre gondol!
Mire feleszmélt a csere már megtörtént, és Hidan lelkesen majszolta a kekszet, a szőke szájából pedig ott lógott ki a meggyújtott cigi.
Csodálkozva figyelte a másik arcát, meg úgy az egész lényt. A fiúból sugárzott, hogy élvezi magát, és azt amit épp csinál, az arcvonásai, a szeme csillogása, a szája sarkában megbúvó kis mosoly, egyszerűen minden porcikája erről mesélt.  Itachi zavartan pislogott egyet. Kezdett melege lenni, pedig ha valamiben, abban biztos volt, hogy meleg, az nincs.

Deidara legszívesebben felnevetett volna. Jó hangosan. Sőt, nem is nevetett, sokkal inkább röhögött volna. A falu vagányai, a menő csávók. Hát, igen. Ez a színvonal.
Felelsz vagy mersz buli, fél órával a takarodó után. Ehhez is nagyon kemény gyereknek kell ám lenni.
A fejét a párnára hajtotta, és abba kuncogott bele. Ha még a lányok szépek lettek volna, de egyikük sem volt az a kimondott csinibaba. Még csak vonzóak, vagy érdeklődést felkeltőek sem voltak. Egyszerűen el nem tudta képzelni, hogy lehet ennyire szánalmas a csaj választék zen az évfolyamon. Narutoékhoz jár pár egészen széplány. De mondjuk, a pedofília nem igazán az ő asztala, abban az értelemben, hogy nem kezd ki, kis 16 se csitrikkel, akik még semmit sem tudnak az élet nagy dolgairól. Na, igen. A bátyja sokszor mondogatta róla, hogy úgy 16 éves koráig súlyosan gerontofil volt, aztán volt pár normális éve, és 40 éves kora óta pedofil folyamatosan.
Ismét felkuncogott.
 - Mi olyan vicces Deidei? - kérdezte Sasori.
 - Hm, tulajdonképp, semmi. - mondta a szőke, de ismét kitört belőle a nevetés.
 - A barátotok nem akar játszani? - kérdezte a legártatlanabb mosolyát felöltve a Hidanhoz legközelebb ülő lány. Sötét bőre, és méregzöldre festett haja volt. Egy szál fekete pólót viselt, és Deidara nagy tételű összegben, mert volna rá fogadni, hogy a póló alatt nincs rajta semmi. Egyértelműen a bevállalós sarkcsillagok közé tartozott. (Sarkcsillag = Kurva.) A másik három barátnője, akit magával hozott, illetve az egyiket csak berángatták erővel, eléggé hasonlóak voltak.
Unalmasak. Túl könnyű prédák. Deidara pedig, sosem szerette azt, amit könnyen megkapott. Küzdeni, játszani az áldozattal, és érte. Oh, igen. Az sokkal élvezetesebbé teszi az egészet.
A tekintete egy pillanatra Itachira tévedt, de csak egy egészen apró kis pillanatra.
 - Nem a barátunk. - morogta Hidan, épphogy csak hallható hangon.
A szőke fiú arcára erre gonoszkás kis mosoly kúszott.
 - Ha ennyire szeretnétek, beállhatok. - jelentette ki, és lemászott az ágyáról, a többiek mellé. Helyet foglalt Sasori, és az egyik lány között, és kihívó tekintettel nézett Hidanra.
 - Kezdhetjük? - kérdezte magabiztosan.

A játék pillanatok alatt eldurvult, és ezt most nagyon nem illik félre érteni, ugyanis a játék Hidan, és Deidara között durvult el: "ki szívatja jobban a másikat" jeligére.
A lehető leghülyébb feladatok, lásd: "Nyalj smile-t a kilincsre"-től kezdve, egészen addig, hogy...
 - Akire, mutat, az üveg azzal smárolsz, minimum két perc. Nem puszika. - nézett fel vigyorogva az ezüsthajú Deidarára.
A szőkeség csak megvetően felvonta a szemöldökét.
A másik most komolyan azt hiszi, hogy pont őt meg fogja ijeszteni, egy olyan aprósággal, mint csók? Oké, két percen keresztül nyelvesezni valamelyik hülye, khm, khm, nem túlzottan szűzies nőszeméllyel akit ide rángattak az nem volt a legnagyobb vágyálma, de hát, mindenre, és mindennek az ellenkezőjére is van megoldás.
Hidan megpörgette az üveget, a szőke pedig szinte abban a szent pillanatban csettintett kettőt.
Az üveg egészen pontosan, mondhatni kérdés sem volt, hogy tényleg, mert egyértelműen, Itachi előtt állt meg.
A fekete hajú srác dermedten nézett le az üvegre.
Oké, nem teljesen úgy képzelte el, hogy... Várjunk csak, elképzelte?!
 - Hm, komolyan azt akarod bámulni két percen keresztül, ahogy az Uchihával franciázom? Érdekes perverzióid vannak. - sóhajtott fel mártír módon Deidara.
 - Seggfej! - morrant fel erre roppantul barátságos módon Hidan.
 - Nem, most komolyan, tudod a mai világ már nagyon elfogadó a...
 - 3 perc! - kiáltott fel erre az ezüsthajú fiú, és úgy a halántékánál elkezdett lüktetni egy ér.
 - Hidan... - sóhajtott fel a lehető legbájosabb hangján Deidara, de a mondatot már nem volt ideje folytatni.
 - Baszd már meg! - ordította, némileg hisztérikus hangon a másik.
 - Itachit? Itt, helyben? Nézzél inkább pornót... Kis perverz...
 - 4 perc! - szűrte a fogai között Hidan, miközben próbált lehiggadni.
Nem húzza fel magát, nem próbálja megfojtani a szemben vigyorgó idióta szőke seggfejet. Nem csinál semmi élet elleneset...
 - Mi 4 perc? - fuvolázta Dei.
Ő személy szerint nagyon jól szórakozott a show műsoron. Végül is, az emberi lények, annyira kiszámíthatóak.
 - 5 percig smárolsz azzal a köcsög Uchihával! Vagy talán félsz?
 - Tch, egy vacak kis csóktól max te félsz, ha a nagymamád adja.
Az eddig csöndesen figyelő "közönség" néhány tagja erre a beszólásra elkezdett kuncogni.

Ellenben Itachinak rohadtul nem volt kedve nevetni semmin.
5 perc, az 5 rohadt kemény perc, ami jelent 5-ször, 60 másodpercet, ami nem hosszú idő úgy általában, de ha csókról van szó, akkor az már egészen más szituáció.
Főleg, ha Deidaráról van szó.
A fekete hajú érezte, ahogy a szíve egyre hevesebben dobog, és már igazán nem figyelt, csakis arra a nem éppen elhanyagolható tényre, hogy a szőke srác felállt, és pár gyors lépéssel ott termett előtte.
 - Relax - morogta Dei, amikor letérdelt hozzá. - Csak egy csók. Valaki méri az időt? - fordult a többiek felé. - Lehetőleg ne az a hülye - intett Hidan felé. - Még a végén 10 perc lenne belőle.
Kuncogás mindenhonnan. Aztán az egyik lány előhúzta a mobilját.
 - Majd én. - motyogta.
Deidara visszafordult Itachihoz. A kékes szemei, egészen elmélyültek, olyan kékségűek lettek, mint azok a bársonyos, forró nyári éjszakák. Lassan, nagyon lassan hajolt előre, és ez kicsit úgy hatott, mintha számítana rá, hogy valami miatt le kell állnia. A tekintetét Itachiéba fúrta, elmélyedve a másik ónix színű szemeiben.
Milliméterek választották el az ajkaikat, amikor egy egészen pici pillanatra megállt. Egy átlagos embernek nem is tűnhetett volna fel, ez az apró kis tétovázás.
Végül befejezte a mozdulatát.
Itachi meglepetten hunyta le a szemét. A másik ajkai tűzforróak voltak. És ugyan, ez csak egy apró kis érintés volt, de az egész testén végig hullámzott tőle a forró bizsergés.
Először csak egy apró kis puszit kapott a szájára. Majd a szőke lassan, érzékien végighúzta a nyelvét előbb az alsó, majd a felső ajkán is. Finoman beleharapott a porcelán tökéletességű, hűvös ajkakba. Igen, ez kifejezetten tetszett neki, és ahogy elnézte, a feketehajúnak sem volt semmi kifogása.
Itachi picit hátrébb dőlt, és megtámaszkodott a kezein. Bár ezt nem tartotta élete legjobb ötletének, hiszen nem volt benne olyan biztos, hogy meg tudja tartani magát, ha a szőkeség így folytatja tovább a dolgokat. Deidara előrébbhajolt. A szőke tincsei, mint egy függöny omlottak alá, nagyjából eltakarva az arcukat a többiek elől. Az Uchiha halkan, egészen halkan, felsóhajtott. Be kell látnunk, hogy a másik csak erre várt. Óvatosan, egyáltalán nem tolakodón, a nyelve bekúszott a másik szájába.
Ugyan Itachiban egy pillanatra felvillant, az a kis szikra, hogy talán tiltakoznia kéne, és nem kéne ezt az egészet, főleg így, mindenki előtt csinálni, de egy eddig ismeretlen, rejtett énje, gonoszdi módon, csak annyit mondott: "Ugyan, ez csak játék."
Ha valamiről, akkor a "csak játékról" egyáltalán nem volt meggyőződve, vagy legalábbis másképp értelmezte a játék szócskát. Egyetlen dolog volt abban a pillanatban biztos, hogy piszkosul élvezte. Meg az is, hogy Deidara gyöngéden, lágyan ízlelgeti őt, ismerkedik vele. Nem durva, és nem közönséges. Lehetne olyan is, hiszen ez nem komoly, ő nem a barátja, és nem is a szeretője. Mégsem az.
Itachiban ismét felvillant az a különös, forró érzés, ez nem vágy volt. Teljesen másfajta szituációban érezte. Akkor például, amikor a szőke letörölte a vért a szája sarkából, vagy amikor kimentette Orochimaru karjai közül. Olyan, mintha a másik törődne vele, érdekelné, hogy mi történik körülötte. Vigyázna rá.
Rá senki sem vigyázott sosem. Hiszen ő a nagy, és tökéletes Uchiha Itachi...
Érezte, hogy a másik egyik keze besiklik az ében tincsei közé, és finoman masszírozni kezdi a fejbőrét.
Belenyögött a csókjukba.

Deidara már egyáltalán nem tartotta ezt az egészet olyan jó ötletnek. Az egy dolog, hogy érzi, ahogyan átforrósodik a fekete hajú minden egyes porcikája. Ahogyan remeg - érte remeg. Na, és a sóhajtósok! Meg az a kéjes arckifejezés is! És ahogy akadozik a légvétele, ahogy egyre hevesebben dobog a szíve.
A francba is már! Még pár másodperc, és itt helyben megerőszakolja szerencsétlen srácot!
 - Lejárt az idő. - motyogta a lány. Enyhén dadogott. Úgy látszik meglehetősen zavarban volt.
A szőkeség eltolta magától Itachit. Egy pillanatra, elmerült a vágytól elhalványult éjsötét szemekbe, de végül felpattant, és visszament a helyére.
Ha tovább nézi a srác szemeit, akkor tényleg gondok lettek volna...

Itachi olyan hajnali 2 tájékában felébredt. Ő maga sem tudta igazán, hogy miért. Nem álmodott rosszat, meg semmi ilyesmi. egyszerűen csak felébredt. Enyhén kómásan körbenézett a félhomályos szobában. A félhold fénye halvány, ezüstös derengésbe vonta a szobát, és a tekintete megakadt, a vele szemben lévő ágyon. Az Deidara helye volt. A szőke fiú pedig nem feküdt ott.
 ~ Biztos csak kiment WC-re ~ nyugtatta magát.
De ahogy nézte az üres ágyat, hirtelen feltűnt neki valami furcsa. Az ágy érintetlennek tűnt.
Az emlékeiből megpróbálta felidézni, hogy mi volt a"felelsz vagy mersz" után. Eszébe jutott, hogy már mind eléggé kómásak voltak, és, hogy egyedül Deidara volt némiképp még magánál. Ő oltotta le a villanyt, és sötétben mászott fel az ágyába.
Arra már nem emlékezett, hogy látta volna a másikat bebújni a takaró alá, vagy ilyesmi. Egyszerűen álomba ájult.
Mindezen dolgok végig gondolása után, már csak egyetlen apró kis kérdésecske visszhangzott a fejében:
 ~ Akkor, hová tűnhetett? ~