Uchiha Sasuke, az, az a magasztos daimjo úr nagyon nem akart felkelni. Mondhatni semmi kedve nem volt az egészhez. Pláne nem ilyenkor. A nap a szemébe sütött. Utálta a napsütéses reggeleket!
Átfordult a másik oldalára. Így aztán mindenképp fel kellett ébrednie. Ugyanis az ajtóban ott térdelt a felesége, Hyuuga Hinata. A lány udvariasan ült, és csendesen várta, hogy Sasuke felébredjen.
 Tulajdonképp Sasuke akár boldog is lehetett volna. Egy teljes tartomány ura, annak ellenére, hogy még a húszas éveinek az elején sem jár. Van egy gyönyörű, és meglehetősen rangos családból származó felesége. Hatalmas birtoka. Sok-sok ember, aki bármelyik pillanatban kész öngyilkosságot elkövetni, azért, mert ő azt parancsolja.
 Nem volt boldog.
Sőt! Uchiha Sasuke kifejezetten boldogtalan volt.
Felült, majd nyújtózkodott egyet. Ledobta magáról azt a vékony kis takarót, amit ilyenkor nyáron szokott használni az alváshoz.
 - Ohayou. (Jó reggelt) - morogta.
 - Ohayou Sasuke-san.- felelte illedelmesen Hinata.
Talán ez idegesítette a legjobban Sasukét a lányban. Sosem lehetett kihozni a sodrából, mindig udvarias és távolságtartó volt. Bár nagyon szép és egyedi volt a mosolya. De hát akkor is! Ha már a felesége, kéne, hogy valami több legyen közöttük, mint bár hivatalos szó.
 Sasuke tudta magáról, hogy nem igazán gondolkodik úgy, ahogy kéne. Egy igazi szamurájnak, az, az valaki olyannak, mint ő, nem szabad, hogy érzelmei legyenek, nem szabad, hogy az álmai többet érjenek, mint a valóság, vagy mint a rangja.
 - Ikaga desu ka? (Jól vagy?) - kérdezte udvariasan a lányt.
 - Arigato genki desu (Köszönöm jól) - bólintott Hinata. - Sasuke-san... - kezdett bele óvatosan, nem mert a férfira nézni.
Nem szerette a férjét. Borzongott, a hideg rázta tőle. Sosem hitte volna, hogy az élet ilyen kegyetlenül elbánik vele, csak mert rangos családba született, és mert mint egy rangos család elsőszülött leánya, rangos férj kell neki.
 "Aki méltó a vérvonalunkra” jutott Hinata eszébe az, az ősrégi mondat, amit valószínűleg a család összes női tagja meghallgatott, vagy ezerszer az életében, egészen addig, amíg a méltó férfihoz hozzá nem adták.
 - Igen? - kérdezte hűvösen Sasuke.
 - Levél érkezett számodra Andzsiróból - suttogta halkan Hinata.
Sasuke meglepetten ráncolta össze a homlokát. Andzsiro egy egyszerű kis halászfalu. Nincs benne semmi különös. Még az ott állomásozó hűbérese is teljesen érdektelen. Talán, ha jól emlékszik, akkor Korimaru. De még ebben sem volt biztos.
 - Értem. - bólintott higgadtan. - Majd reggeli után elolvasom, addig is, gondoskodj, kérlek a fürdőmről.
 - Már intézkedtem, épp forralják a vizet. - susogta Hinata.
Sasuke keserűen elmosolyodott. Talán ebből a szempontból a Hyuuga lány mégis tökéletes házastárs volt. Figyelt a szokásaira, és minden információt pontosan megjegyzett. Állítólag az unokatestvérétől, aki egyben ez ő legerősebb szövetségese, Neji Hyuugától tanult titokban tőrforgatást, és mindenféle hasonlót.
 - Köszönöm. - vetette oda félvállról a lánynak, miközben felállt, és elindult a fürdőház felé.
Hinata csendesen meghajolt. Amint Sasuke hátat fordított neki, gyönyörű lila szemei megteltek gyűlölettel, és dühvel. Tudta, hogy nem szabad így éreznie, és nem szabad elvesztenie a fejét, egy ilyen kis szánalmas senki miatt. De egyszerűen irritálta őt a férje, és annak a viselkedése. Sosem fogja megszokni azt a gondolatot, hogy ezzel az emberrel kell leélnie az életét. Vagy a halál. Hinata nem félt a haláltól. Ő egy igazi szamuráj asszony volt. A Hyuuga lány váratlanul felsóhajtott. Bárcsak tényleg ilyen lenne, és gond nélkül tudna elkövetni seppukut.
De ő nem ilyen, és sosem fog ennyire megváltozni.
Nem szereti a vért, és a halált. Nem szereti a háborúkat. Nem szereti az életét.
Bár voltak, apró, szép pillanatok, amikor egész jónak tűnt a dolog. Például ma, elmegy teázni a legjobb barátnőjéhez Tentenhez.
A fiatal lány ugyan eredetileg Kínából származott, és a papok hozták magukkal, de itt Japánban pillanatok alatt megszeretette magát az emberekkel, míg végül Neji egyességet kötött a papokkal, hogy Tenten hadd maradjon itt tolmácsnak, hiszen értette a papok beszédét, a japánok nyelvét, és még sok más, érthetetlen, barbár nyelvet.
 Mindeközben Sasuke komoran merült el a fürdővizében. El nem tudta képzelni, miért küldött neki levelet Koriharu. Most már eszébe jutott a férfi neve. Nem Korimaru, hanem Koriharu. Gondolatai össze-vissza csapongtak a különös levéltől, az adókon át mindenfélére gondolt.
Amikor már úgy érezte, hogy minden porcikájából süt a forróság kiszállt a vízből.
Kint már várta őt Kesho, a meglehetősen öreg masszőr.
Ahogy a masszázstól kezdtek elernyedni az izmai az ő gondolatai is megnyugodtak. Már nem is látta olyan szürkének a világot, mint amikor felébredt. Bár, nem is látta színesnek, hogy teljesen őszinték legyünk.

 <b>"Uram, Budha és minden Kami nevében fontos jelentenivalóm van az ön számára.
Sajnálatos módon az információ túl bizalmas, és félek, hogy a levél rossz kezekbe kerülhet. Nagyon fontos lenne, hogy haladéktalanul idejöjjön. Amit találtunk, vagyis pontosabban, ami megtalált minket, ha rossz kezekbe kerül, veszedelmes lehet.
Kérem, haladéktalanul jöjjön!
Mélységes tisztelettel Andzsiro felvigyázója: Koriharu" </b>

Sasuke komoran összeráncolta a szemöldökét. Majd ki kell faggatnia az Andzsiróban tartózkodó kémét is. Amíg tőle megjön, a jelentés addig ráér. Ha még most küldet egy postagalambot, akkor két napon belül már biztosan megjön a válasz. Akkor még aznap indulhat is akár.
 - Hinata… - nézett fel a feleségre.
 - Hai? (Igen?)
 - Kérlek, küldess Kakashiért ha befejezted.
 - Értettem. - bólintott a lány, és már fel is állt az asztaltól, hogy intézkedjen.
Sasuke elmerült a gondolataiban.

 Felébresztették. Ismét. Ha egy icike-picikét is elbóbiskolt máris hideg vizes zuhanyt kapott, megrugdosták, és valami érthetetlen nyelven elkezdtek vele ordibálni. Lassan összemosódtak a fejében a dolgok. Egyébként sem volt a toppon semmilyen szinten, de ezek az "éjszakánként felébresztünk és ordítozunk veled” játékok különösen kivettek belőle minden erőt. Lassan a halálát kívánta, pedig biztos volt benne, hogy eddig ez sosem fordult elő vele.
 Egyáltalán kivel is?
Khm, ez egy tisztázatlan tény.
Nem emlékezett a nevére, a múltjára, semmire. Csak sejtett dolgokat, és remélt. Bár a remény egyre jobban halványult.
Az utolsó dolog, amire emlékezett, hogy elé vezettek egy papot.
A pap valami érthetetlen nyelven vartyogott neki, ő meg válaszolt. Ha jól emlékszik az anyanyelvén, de még az is lehet, hogy latinul, ami meg annak a hülye csuhásnak a nyelvezete.
De nem, biztosan nem latinul válaszolt.
A pap iszonyúan dühös lett amikor megszólalt.
Elkezdett pattogni a... A… Kiknek is?
Hm, valami rémlett pár segítő kézről, forró fürdőről, ételről, és arról, hogy miért vannak rajta új ruhák.
Fürdés?!
Fúj! Biztos valami mocskos barbárnéphez került, hogy megfürdették.
Vagy csak azt hitték róla, hogy halott?
Újabb adag vizet kapott az arcába.
 - Most még nem is aludtam el ti mocskos kutyák! - ordított teli torokból.

Már reggel volt. Pár percet mégis csak hagyták pihenni hajnalban. Most pedig szikrázóan süt a nap. Körbenézett, és próbált rájönni, hogy hol is van. Biztos volt benne, hogy az elmúlt borzalmas éjszakáját nem ezen a helyen töltötte.
Ez túl tiszta ahhoz.
Olyan tisztaság uralkodik itt, mint sehol máshol.
 - Meghaltam volna? - kérdezte félhangosan magától.
Megpróbált felülni.
Ebben a pillanatban több dolog is történt egyszerre. Egyrészt iszonyatos fájdalom hasított a gerincébe, a mellkasába és végül a fejébe. Felkiáltott. Másrészt a fal félrecsúszott, és belépett rajta a pap.
<i> - Látom felébredt az ördög fia.</i> - morogta.
<i> - Nem vagyok az ördög fia! </i>- tiltakozott csendesen, közben kisöpört egy szőke tincset a szeme elől.
Felismerte a hangot. Az, az ostoba csuhás volt az. Felülni ugyan nem tudott, hogy az arcába nézzen, de biztos volt benne, hogy okozott neki némi meglepetést azzal, hogy válaszolt arra, amit motyogott.
Ugyanis a pap a saját nyelvén beszélt. Az egyház nyelvén.
<i> - Te beszéled a latint? </i> - hörrent fel.
A szőke akaratlanul is megeresztett egy mosolyt.
<i> - Nem túl jól, de valamennyire </i> - felelte vigyorogva.
Óvatosan a tarkója alá csúsztatta a kezeit, és elmélyülten bámulta a tetőt.
<i> - Te Isten káromló! Hogy merészelsz megszólalni a szent nyelven?! Szűz anyám, kérlek, segíts! </i>
Erre csak zavartan pislogott.
Miért lenne ő Isten káromló attól, hogy beszéli a latint? Hisz ő Istenben, talán templomba is járt régebben. Erre nem venne ugyan mérget, mert hirtelen még a nevét sem tudná megmondani.
Talán akkor nem is volt Istenhívő és a papnak van igaza?
<i> - Nem baj, itt Japánban úgysem élsz túl. </i>- nevet fel gonoszan a pap. - <i> Nem ismered sem az illemet sem a nyelvet. Itt is hagyhatnálak. Talán azt is mondhatnám a keresztény parasztoknak, hogy te vagy az ördög. El is hinnék. Még kitalálom... </i>
<i> - Felőlem tata... </i>- morogta unottan a szőke.
<i> - Minek neveztél te fattyú?! </i> - kiáltott fel dühödten a szentéletű agya, és onnantól kezdve, legalább tíz percen keresztül, folyamatosan átkokat szórt a csendesen heverésző fiúra.

 Sasuke méltóságteljesen ült a lovon. Ha a kém jelentése pontos, akkor egy idegen hajó tévedt a partra. Méghozzá a papok számára is idegen. Tele fegyverekkel és értékes kincsekkel. Egyetlen egy túlélő van, azt egyelőre megpróbálja életben tartatni. De a pap a keresztényeknek prédikált valamit az ördög népéről meg hasonlókról. Ki tudja, hogy áll most a helyzet.
Ahogy letekintett a falura, egyből látta, hogy valami nincs rendben. Mintha egy hatalmas hangyabolyról lenne szó, mindenki rohangál fel alá. A téren kisebb tömeg áll körbe valamit. Vagy valakit?
 Sasuke elkomorodott.
Sarkát váratlanul a sarkát a lova oldalába mélyesztette. Az állat megugrott, majd vágtába lendült. Uchiha Sasuke száguldott, mint a szélvész.
A megérzései azt súgták, hogy odalent valami baj van.
Az évek során megtanulta, hogy az ilyen megérzésekre hallgatnia kell.

A szőke fiú csendesen térdelt az utca porában. Tulajdonképp nem is térdelt, már nem... Az előbb egy pillanatra sikerült feltápászkodnia, de visszarugdosták őt az utca mocskába. Minden porcikája fájt, különösen az oldala. Már nem is látott igazán jól, szemét csípte az izzadtság és a vér. Nem értette mi a baja az embereknek vele.
Bántotta talán őket?
Az lehet, végül is nem emlékszik semmire...
De ilyen nagy lenne a bűne? Ezért voltak vele annyira kegyetlenek? Ezért utálja őt a pap is?
Sajnos az ösztönei azt súgták, hogy a pap utálatára más magyarázat van. Pont, mint ahogy a falusiak utálatára is. Ez pedig nagyon elszomorította. Ő igazán nem tett semmi olyat, amiért az embereknek haragudnia kéne rá.
Biztos volt benne.
Folytatták a rugdosását.
Próbált valamit kinyögni. Valamit mondani.
Megkérdezni, hogy miért teszik ezt vele.
De elhomályosult előtte minden.
Az utolsó dolog, amire emlékezett az egy mély, rideg hang, és emberek sikítása volt.

Sasuke amint meglátta, hogy a falusiak mit művelnek egyből előkapta a katanáját. Belevágtatott a tömegbe. Emberfejek hullottak alá. Közvetlenül a földön fekvő alak előtt állt meg.
A falusiak először sikítozásba, és ordibálásba törtek ki, aztán amikor rájöttek, hogy mi is történt, egyből letérdeltek a porba.
 - Mi történt itt? - kérdezte dühösen Sasuke, közben leszállt a lovágról.
A katanáját még mindig nem tette el.
Az emberei némi késéssel, de beérték. Egyből körbevették a tömeget, kivéve egyetlen ezüstös hajú szamurájt, aki odament a földön fekvőhöz, és elkezdte vizsgálni a fiú állapotát.
 - Halljam! Mi történt?! - a legfiatalabb Uchiha hangja olyan mély lett, és olyan dühös, hogy a legtöbben beleremegtek, pár fiatal felsikoltott.
Féltek.
Volt is mitől félnivalójuk.
Az itteni hűbérese Koriharu valahonnan hátulról előkúszott. Szó szerint kúszott.
Valami ostobaságot dadogott. Most kifejezetten nem volt olyan, mint egy szamuráj. Sokkal inkább, mint egy ijedt gyerek.
Uchiha Sasuke undorodott az ilyen emberektől, akik csak addig nagyok, amíg nincs valaki, akinek nagyobb a hatalma, mint az övé. Természetesen ez hozzátartozott a színjátékhoz, amit minden japánnak tudnia kellett, ha élni akart, attól még őt ez undorította.
Nem figyelt arra mit mondott a férfi. Nem is érdekelte igazából.
A szeme sarkából végig a földön fekvő szőke fiút nézte. Volt benne valami különleges, valami megmagyarázhatatlan.
Valami, ami miatt a nagy Uchiha úgy érezte, hogy az élete fenekestől fel fog fordulni, és minden meg fog változni.
Koriharu abbahagyta a... Hite szerint meggyőző szónoklatot arról, hogy miért történt az, ami.
 - Ez szánalmas volt. - jelentette ki nyersen Sasuke.
A férfi összerándult.
 - Engedélyt kérek arra, hogy seppukut kövessek el - hadarta.
 - Seppukut?! - Sasuke hangja ismét vészesen elmélyült. - Azt csak azok követhetnek el, akik méltók rá. Te nem vagy rá méltó Andzsiro daimjója. Még arra sem vagy méltó, hogy én emeljek rád személyesen kezet.
Intett egyet, és egyből három embere lépett oda hozzá.
 - Szórakozzatok el vele. Aztán öljétek meg! - jelentette ki élesen.
A katonái meghajoltak, talpra rángatták Koriharut, és elkezdték maguk után vonszolni. A volt daimjó reszketett a félelemtől. Nem alaptalanul. Talán jobban járt volna, ha egyszerűen csak lenyakazzák. Sőt! Biztos, hogy jobban járt volna.