Egy egészen kis pillanatig, még talán képes lett volna emberi fejjel gondolkodni, de akkor is. Egy nagyon kicsike pillanatról beszélünk.
Valamikor, jó régen, úgy röpke pár száz évvel ezelőtt, még mielőtt a földre jöttek volna, Akogare remekül megfogalmazta azt a szót, amivel Aijoku jellemét leginkább körül lehet írni; Lánglelkű. Ő a tűz, és a szenvedély jegyében született. Amikor ő dühöngött, az egész világ kéjesen felnyögött, párok estek egymásnak nyílt színen, az utcán, és senki sem nézett rájuk rosszallóan... Ő maga volt a vágy lángja, ami mindennél nagyobb, és forrón izzik az emberben örökre. Egészen fiataltól, az öregekig, mindenkiben ott égett ez a tűz.
Most pedig, hogy azzal az egyetlen kis mondattal, Itachi végleg átszakította a határt, ami eddig emberivé tette őt.
Már nem Deidara volt aki előrehajolt és vad, szenvedélyes csókot nyomott a fiú ajkaira, hanem Aijoku. Ő volt aki élesen beleharapott a másik alsó ajkába, majd olyan fullasztó, perzselő csókban részesítette mint még sosem.

Itachi pupillái - bár ez tekintve azt, hogy eleve fekete szemei vannak, nem igen látszódhatott - a szokásos kétszeresére tágultak, és egy félig meglepett, félig ijedt nyögés hagyta el a torkát, ami rögtön el is halt a fölötte térdelő szőke félisten ajkai között. Valahogy nem így képzelte el a dolgokat. Nem mintha egyáltalán férfival képzelte volna el... Lehet, hogy valami benne volt elromolva, de az első alkalmat, amikor két ember lefekszik egymással, és nem csak egymás mellé az ágyba, sokkal lassabbnak, érzékibbnek képzelte el, és nem ilyen durva, leginkább hardcore pornóra emlékeztető jelenetként. A kölcsönkapott ingje épp keresztülrepült a szobán... Deidara ajkai pedig szép lassan kalandoztak, végig az arcán, a nyakára, apró csókokkal borítva az izzó bőrfelületet, néha kicsit meg is szívva azt. Az idősebbik Uchiha fiú egész testében megborzongott. Tehát ilyen érzés, ha valaki úgy, máshogy ér hozzá az emberhez.

~ Lassítanom kéne, nem lehetek vele ilyen durva, szerencsétlen kölyöknek ez lesz az első alkalma... Nem mintha, ez máskor érdekelt volna, ha nagyon őszinték akarunk lenni, de itt Itachiról van szó! Olyan ijedten néz... Valószínűleg sikerült ráhoznom a szívbajt. Bárcsak ne lenne ilyen csábító az illata, és ne vágynék rá ilyen piszkosul. Úgy sokkal könnyebb lenne megadni neki egy olyan első alkalmat, amit érdemel... Konannak igaza van, egyre emberibb vagyok. ~

- Félsz? - kérdezte tengermély, érzékborzoló hangon Aijoku, közben mélyen az alatta fekvő fiú szemeibe nézett. Őt nem fogja a másik átverni holmi olcsó hazugsággal. Amúgy sem lenne jó, úgy ez a játék ha Itachi nem akarná ezt az egészet. Nem egy erőszaktevő vadállatként akar megmaradni a fiú emlékeiben majd 40, esetleg 50 év múlva, ha visszaemlékszik erre az időre. Először nem kapott választ, és ez kifejezetten idegesítette. Lehet "igennel”, vagy "nemmel” válaszolni, a hallgatás nincs rajta a listán. Lassan hajolt előre, és az ajkait ismét rátapasztotta a másik érzékeny bőrére, a nyelvével kacskaringós, se vége, se hossza mintákat rajzolt a fiú nyakára, és várt. A férfiassága keményen feszült neki a bokszer vékony anyagának, és legszívesebben már rég túl lett volna ezen az egész finomkodáson. már vagy egy hónapja túl lett volna ezen legszívesebben. Nem mintha nem élvezte volna a vadászatot. A préda becserkészését, elcsábítását, de a legjobban akkor sem ezt a részét kedvelte az egésznek.

- Igh...Nhem. - nyögte ki végül nagy nehezen Itachi. Már igazán nem tudta, hogy mit mondjon, kellemes volt, ahogy a másik a nyakát csókolja, kifejezetten jó érzés volt, ahogy Deidara felhevült teste az övéhez simul, ugyanakkor nagyon zavarba ejtő volt például az, hogy a másik merev hímtagja neki nyomódik a combjának, és úgy ez az egész...
- Akkor folytassam, vagy ne? - érkezett erre a száz pontos kérdés. Ha mindent egybevesz az ember, akkor végül is azt kellene mondania, hogy igen. Hiszen ő ajánlotta fel ezt a lehetőséget is...

Aijoku mosolyogva figyelte a vívódó Uchihát, akinek a színét bármilyen paradicsomféle megirigyelhette volna, de még talán a céklák is. Halkan felkuncogott. És erre kapott egy nagyon, nagyon sértődött pillantást.
- Mi olyan vicces? - kérdezte Itachi, leginkább úgy, mintha egy durcás kétéves lenne.
- Nem azért nevetek, mert vicces valami, egyszerűen csak túl aranyos vagy így önmagadnak. - és megcsókolta a fiút. - Nyugodj meg. Természetes, ha zavarba vagy, és az is ha félsz egy kicsit. Ha nagyon parázol akkor szólj rám. - morogta a másik ajkai közé, közben magába elhatározta, hogy még egyszer nem lesz hajlandó megállni.
Lejjebb csúszott a másik mellkasára, és könnyedén, épphogy csak a körme hegyével elkezdett különböző mintákat rajzolni a márvány simaságú bőrébe. Pár pillanattal később már a nyelével is csatlakozott ehhez az őrjítő játékhoz.

Itachi sóhajai betöltötték a légteret, sosem hitte volna, hogy a hasán ilyen érzékeny lehet, és ahogy a szőke haladt egyre lejjebb, egyre inkább úgy érezte magát, mint akinek az egész teste, forró, tüzes hullámok között lebeg. Egy időre elfelejtette a zavarát, és minden mást is. Talán még azt is, melyik nemhez tartozik. Egyszerűen csak a borzongás, az a izzó kellemes érzés maradt számára a világból.

Bár nem szándékosan, és még csak nem is tudatosan, de a Bujaság akaratlanul is belekarcolta a saját jelét is az Uchiha fiú bőrébe. Fel sem figyelt arra, mit csinált, hiszen immár csak egy dolog járt a fejében; hogy mindjárt megkapja a feketét. Talán pont ennek a gondolatmenetnek a közepén járhatott, amikor megtörtént a baj. Természetesen egyelőre nem az. De azt tudni kell, hogy akit megbélyegeztek,. az egy életre úgy marad, és azzal, hogy Aijoku belevéste Itachi bőrébe a jelét, azt érte el, hogy a fiú szíve örökké az övé legyen. Egy apró kis kanji, nem több. A jel neve; a visszanéző ember. Jelentése pedig; az illető, aki távozott, örökre hátrahagyta a szívét. Hétköznapi nyelven, a mindennapokban ezt úgy használják; Ai. A Szerelem kanjia.

A fiatalabb fiú légzése egy pillanatra bent akadt, amikor a mellkasán végighúzódó forró ösvény leért egészen a gatyája szegélyéig. Itt világosan látszott, hogy a tulajdonosa nagyon is élvezte a kényeztetést, és Deidara ajkaira akaratlanul is kaját vigyor szökött, ahogy felnézett Itachi lábai közül. De nem szólt egy szót sem. Helyette először ráérősen elkezdte masszírozni a másik merevedését így, a nadrág anyagán keresztül. Az első érintés maga volt a kénköves pokol, de nem a rossz értelemben. Inkább, mint amikor az ember, úszás közben véletlenül alábukik egy nagyobb hullámtól, majd felkerül a felszínre, a következő hullámnál pedig már direkt hagyja, hogy elragadja a víz. Valami ilyesmit érezhetett Itachi is, csak itt ezek a hullámok lángokból voltak, és folyamatosan fűtötték, kínozták őt belülről. A vére már inkább volt tüzes lávafolyam, mintsem bármi más.
- Nhe... - nyöszörögte.
- Mit ne. - kérdezte pimaszul a szőke, és tovább folytatta az eddigi tevékenységét.
- Nhe, szhórakozh, vhelem... - sóhajtott fel Itachi.
Olyan új volt még számára minden, főleg ez az érzés, ami itt rohangál keresztül kasul a testében, és olyan vad ötleteket suttog a fülébe... Ahogy lekerült róla az utolsó ruhadarabja is, egy pillanatra összerezzent. A hűvös reggeli levegő érzékenyen érintette ebben a helyzetben. De nem sokára már nem a hideget érezte, ugyanis Deidara minden kertelés nélkül bevette a szájába a férfiasságát, és könnyed, kínzó masszázsba kezdett a nyelvével. Azt a hangot, amit ezután adott ki, valahol a sikítás, és a nyögés között lehetett volna leginkább definiálni. Az agyát egyre inkább elhomályosította valami különös ködféleség, és homályosan érzékelte maga körül a világot. Rázkódott a gyönyörtől. Valahol az elméje egy rejtett zugában eszébe ötlött egy beszélgetés ahol Hidan és Kisame azt tárgyalták ki, milyen gáz, amikor egy gyakorlatlan kis csaj megpróbálja leszopni az embert, és akaratlanul is fájdalmat okoz neki... Hát, akkor Deidara igazán nem tartozhatott a tapasztalatlan emberek közé, ugyanis minden egyes kis mozdulatával, amit tett csak egyre jobban perzselték őt a lángok egyre forróbb, lett, egyre nehezebben kapott levegőt, és úgy érezte, hogy már csak pillanatok választják el a gyönyör kapujától.

Aijoku lassan felemelkedett, még pont azelőtt, hogy a másik elmehetett volna. Persze, ezért a tettéért cserébe kapott egy csalódott nyögést.
- Nyugi cicus. - mormogta. - Megkapod, ami jár neked...
De most a figyelmét nem ez kötötte le igazán. A mutatóujjával finoman elkezdett körözni a másik bejárata közül. Az első reakció a pánik volt, és az, hogy Itachi megfeszült egész testében. Pontosan tudta természetesen, hogy mire készül a másik, és férfiatlanul bevallva, félt. A Bujaságnak ez nem tetszett. Kifejezetten nem tetszett neki. Míg az ujjával folytatta az eddigi tevékenységét, kicsit feljebb kúszott, épp csak annyira, hogy megcsókolhassa az Uchihát. A másik kezével nyugtatóan elkezdte cirógatni az arcát, és a haját. De Itachi ettől sem kezdett el ellazulni, márpedig ha nem teszi meg, csak magának fog kellemetlenségeket okozni.
- Van egy rossz hírem. - suttogta a fekete hajú szájába.
Itachi eltolta magától, és furcsálló tekintettel meredt rá.
- Mi az? - kérdezte, és nem igazán tudta, miről beszél a másik.
- Tudod, nem terveztem, hogy most letámadlak, szóval, az egyetlen dolog amit síkosítónak lehetne használni, az, az epres kézkrémem - jegyezte meg csevegő hangnemben Aijoku, mintha épp nem is szexre készülnének, hanem mondjuk az időjárásról témázgattak volna egész eddig.

Itachi először hatalmasakat pislogott, majd akaratlanul is felnevetett. Ez a helyzet elég abszurd volt.

Aijoku diadalittasan elmosolyodott, elérte a célját, sikerült kizökkentenie az Uchihát az eddigi; "Hű de parázok" jeligéjű gondolatmenetéből. Így már kicsivel könnyebb lesz. Amúgy, itt a közelben tényleg csak az epres kézkréme volt. Egészen pontosan Epres-mandulás, de ez már mellékes. Legördült Itachiról, és kinyitotta az éjjeliszekrénye felső fiókját, nem is kellett sokáig keresgélnie, hogy megtalálja a nevezetes tégelyt.

Itachi még akkor is kuncogott, bár most már sokkal halkabban, amikor a szőke azzal fáradozott, hogy egyenletesen bekenje három ujját a krémmel.
- Jó illata van. - jegyezte meg a fekete hajú, és ismét rátört a nevethetnék.
- Örülök, hogy tetszik. - duruzsolta vissza Deidara, és ő is mosolygott.
Amikor az idősebb Uchiha immár másodjára megérezte a bejáratánál keringő ujjakat, koránt sem volt annyira feszült, sőt egészen felszabadult. Ösztönösen tárta szét valamivel szélesebbre a combját, és húzta fel a lábait. Abban a pillanatban, ahogy megérezte magában a szőke első ujját, összerezdült. Nem fájt, vagy ilyesmi, egyenlőre csak különös módon feszítette ott lent. A második új viszont már annál kényelmetlenebb volt, halkan felszisszent. Ez az érzés viszont már kifejezetten nem tetszett neki. Deidara elkezdett ollózni benne, és közben a másik kezével az oldalát cirógatta.
- Nyugodj meg... Lesz ennél még sokkal jobb is. - suttogta közben őrjítően mély, talán kicsit rekedtes hangon.
A fekete hajú fiú tényleg megpróbált megnyugodni, és jobban ellazítani magát, de képtelen volt rá. És amikor a harmadik ujj is csatlakozott az előző kettőhöz, a szemeit elöntötték a fájdalom keserű könnycseppjei, nehezen vett levegőt, mint akinek ráült valaki a mellkasára, és csak felületesen érezte azt, hogy Deidara kihúzza belőle az ujjait. Bele, sem mert gondolni, hogy ha így fájtak a másik ujjai milyen lesz, amikor már…
Ölelő karokat érzett maga körül, és azt, hogy Deidara közelebb hozza magához. Meglepetten pislogott rá a könnyein keresztül.
Meg akart szólalni, mondani akart valamit, de nem sikerült. Egyszerűen képtelen volt arra, hogy mondjon bármit is.

Aijoku - vagy most már, inkább Deidara - az eddigieknél is szorosabban ölelte magához Itachit. A fiú készségesen simult hozzá, bár az is lehet, hogy nem fogta fel mit csinál. A szőke férfi biztosra vette, hogy fájt az Uchihának amit csinált, hiszen nem ő volt az első olyan ember, akinek elvette a szüzességét, de még nem látott senkit sem, akinek ennyire fájt volna. Azért próbálta megőrizni a higgadtságát, és nyugtató jelleggel simogatta a másik arcát, hátát, ahol csak érte. Bár nem kicsit érintette kényelmetlenül, hogy a fekete hajú fiú ott ül az ölében, és a feneke nekifeszül a férfiasságának.
És, bár ezt a külvilág felé nem mutatta, de dühös volt. Nem Itachira, sokkal inkább saját magára. Az a szegény fiú tett egy meggondolatlan kijelentést, ő pedig komolyan vette. A másikon egyértelműen látszott, hogy még nem áll készen. Ezt pedig neki észre kellett volna vennie. Négy évszázad után, amit itt, az emberek között töltött el, lehetne olyan jó megfigyelő, hogy tudja, mikor, ki mit tud, vagy akar megtenni ténylegesen. De nem, ő csak megy a saját feje után!
- Nyugodj meg te butus. - mormogta a fiú tincsei közé, közben az ölébe húzta és elkezdte őt ringatni. Próbált elvonatkoztatni attól, hogy a másik meztelen, és, hogy legszívesebben addig kúrná amíg hörögve habzó szájjal még többet nem követel, és igyekezett lecsitítani. - Szólnod kellett volna, hogy ne csináljam.
- De! - kiáltott fel váratlanul az idősebbik Uchiha. - Én, tényleg akarom, csak furcsa volt és...
A szőke mutató ujja erősen nekinyomódott az ajkainak, és elnémult. A szemeiben felszikrázott az eddig jól elrejtett dühe, és ez meglepte Itachit.
- Mire megy ki a játék? - kérdezte teljes higgadtsággal Aijoku. A vak is láthatta, hogy ez az egész helyzet még kellemetlen a másiknak. Akkor miért erőltetni? Bizonyítani akar?! Cikinek érzi, hogy mindjárt 18 és még szűz?!
Itachi zavartan fordult félre, és kezdte el bámulni a paplant.
- Mond el, nem harapok. Azt másért szoktam csinálni. - morogta a szőke, és adott egy biztató "puszit" az arcára.

- Nem akarlak elveszíteni. - mondta ki végül azt az apró kis mondatot, ami azóta nyomasztotta, hogy az apjával beszélt. Érezte, hogy az őt átölelő karokon megkeményednek az izmok, és Deidara megfeszül egész testében. De legalább végre kimondta azt, ami a szívét nyomasztotta. Meg akarta magának tartani a szőkét, csak és kizárólag magának. Nem akarta, hogy másra nézzen vágyódva, hogy mást öleljen magához, úgy mint őt, és még milliónyi ilyen kis apróság. Mindenestül magának akarta Deidarát, akkor is, ha a másik maga a Sátán.
- Szóval azért csináltad. Itachi, figyelj lehetőleg nagyon, mert rajtam kívül nem hiszem, hogy lesz más, aki veszi a fáradtságot és ezt elmondja neked; Aki el akar menni, az elmegy. Akármit csinálsz. Aki nem akar elmenni, az nem megy. Történjen akármi is. Nagyon szélsőséges esetek vannak amikor ez nem igaz. Kedvellek. Tényleg. De csak azért, ne akard, hogy megdugjalak, világos? - kérdezte halkan, de annál komolyabban a szőke.

A tekintetével Itachiét keresete, hogy tudja, a másik felfogta amit mondott neki. A fekete hajú felnézett rá, a szemeiben pedig kimondhatatlanul sok érzelem kavargott.
Csöndesen ültek még így pár másodpercig, míg végre a másik megszólalt:
- Nem próbálhatnánk meg, még egyszer? - kérdezte bátortalanul.
Aijoku felsóhajtott. Most nem tudta, hogy ennek örüljön, vagy ne... De végül csak annyit tett, hogy előrehajolt, és immár sokkal puhábban, mint először, de ugyanazzal a szenvedéllyel megcsókolta a fiút. Itachi pedig készségesen simult a karjaiba, és viszonozta a csókját. Ez alkalommal nem fáradt azzal, hogy végigbarangolja a fiú minden egyes kis porcikáját, de azért jócskán kitett magáért így is.

A levegő vibrált körülöttük, és amikor eljött végre a nagy pillanat, Itachi korántsem érezte annyira feszültnek magát, mint pár perccel ezelőtt. Mintha hatalmas súlytól szabadult volna meg, csak azzal, hogy kimondta a gondolatait a másiknak. Némán, nem enyhe pírral az arcán figyelte, hogy Deidara ráken egy jó adag krémet a férfiasságára.
- Óvatos leszek. - suttogta. - Ígérem.
Lassan, ugyanakkor határozottan hatolt be, egyre mélyebbre, az idősebbik Uchiha úgy érezte, mindjárt belülről szakad szét, feje előrebukott, és, hogy ne nyögjön fel hangosan, ráharapott a szőke vállára.

Aijoku felszisszent, ahogy a másik fogai belemartak a bőrébe, de nem tette szóvá. Csak elképzelni tudta, mennyire fájhat Itachinak mind az amit művel. Nem ő volt az a tipikus "uke" karakter. Persze lehetett volna az is, ha nagyon akar, de nem akart. Ha nagyon őszinték akarunk lenni, akkor eddig egyetlen egy valaki volt, aki fölé kerekedhetett. De a gondolatai most nem e körül forogtak, hanem azon törte a fejét, amit Itachi mondott neki. Persze, kapásból rávágott valami ezer éves sablonszöveget, de ez nem mentesíti az alól, hogy végig is gondolja, mit mondott neki a fiú. Megborzongott.
Nem akart ilyen szoros kötelékeket kialakítani az idősebbik Uchihával. Semmi értelme nem lett volna kialakítani ilyen kötelékeket, hiszen ő örökké él. Mert bármennyire is élvezi, hogy ha akar, most már ellent tud állni a hirtelen jött kísértésnek, nem akar ember lenni. Az akar lenni, ami. Aijoku. A szenvedély, a vad vágyak, a szerelem, a bujaság, a forró, borzongató kéjvágy megtestesítője.
Ugyanakkor félt összetörni ezt az apró kis emberi teremtményt. Pedig az univerzumot igazán nem érdekelné. Abból a röpke 6 és fél milliárd emberből, ha még egynek összetörik a szíve, az igazán nem jelent sokat. Neki mégis fontos. Most, ebben a pillanatban talán nem. De utána rögtön az lesz. Már előre látta, ahogy mindennek a vége után Itachi gondolatait kutatja, hogy megtudja, a fiú tényleg jól érezte magát, és nem csak azt mondja neki. Mert akármi történik, azt fogja majd mondani, hogy; "Jó volt."

A falu fölött terpeszkedő hegyről, egy csuklyás alak figyelte, az idő múlásával, a dolgok változását. Pont onnan nézett szerte szét, mint sok-sok évvel ezelőtt szeretett mestere. Akinek hűséggel, hálával, és sok-sok megbecsüléssel tartozik. Illetve azzal, hogy figyelmezteti; valami készül odalent.
A tekintete megakadt egy emberi lényen. Egy karcsú, szőke hajú, kék szemű lány volt.
Ő lesz a tökéletes álca számára, amíg Aijoku közelébe férkőzik, és elmondja neki, amit el kell mondania feltétlenül.
Talán még valami kis jutalmat is kap, ami mind a kettőjük számára, igen kellemes lenne!