9.fejezet



A nap még csak éppen felkelt mikor Tokio városában egy fehér házból kilépett egy lány. Elindult az úton, közben figyelte a sorakozó házakat. A suli felé haladott a járdán, míg a másik oldalt egy részeg benga állat dölöngélt. Az iskolás gyorsabbra vette a tempót, nem szeretett volna az iszákos Úrfival beszédben enyelegni. De az észrevette a csajszit és elésétált…

-Hello, baby… - csuklott egyet a faszi- nincs kedved velem jönni?

A lány nem válaszolt, megbénította a félelem. A srác két kezét a falnak támasztotta, elzárva a csajszi elől a menekülés útját és hozzányomta a lányt a hideg falnak. Az szaporán kapkodta a levegőt és remélte, hogy jön vki, de csalódnia kellett, nem volt egy lélek sem az utcán. Megpróbált hideg vérrel gondolkozni, lennie kellett valami megoldásnak, de egyre nehezebben tudott nyugodt maradni. A fickó megfogta az „áldozata” állát  és végighúzta nagyujját a lány ajkain, majd elkezdett az arca közeledni a megdermedt csajsziéhoz.  Ajkaik már majdnem találkoztak, hogy fájdalmas csókot váltsanak… a pasi érezte a lány parfümjét, ami az óceánra emlékeztette. A srác leheletét már az iskolás a száján érezte, mikor…

-Hagyd őt békén!- szólalt meg egy ismerős hang. Az alkoholista felkapta fejét és ránézett a lány megmentőjére, de abból semmit sem látott.

-Mert különben mi lesz?- vágott vissza egy macsó stílusában a részeg. Az ismeretlen egy szempillantás alatt a faszi előtt termet és „megajándékozta” azt egy tockossal. Az a földel egy szintbe került. A titokzatos srác már indult is el, mikor a lány megszólalt…

-Miért segítettél? Hiszen te…

-Nem tudom úgy érzem nem vagyok közömbös irántad…- vágott a csaj szavába.- De ez nem azt jelenti, hogy jóban leszünk.

-De hát… akkor…- a megmentő odasétált a hölgyeményhez és a szájára tette a mutatóujját, és megszólalt.

-Úgy érzem, hogy szeretlek. De, ha te is szeretnél akkor sem lehetnénk együtt mert én nem tartozom közétek, az én családom és barátaim nem itt élnek. És ezt te is tudod… Mi ellenségek vagyunk, ezt sem újdonság számodra. És én a Deep Blue szolgálom, persze ha legyőzhetnénk akkor béke lenne, de ez nem fog megtörténni, mert hatalmas az ereje , de attól még szeretlek. Tudom, hogy ritkán szoktunk találkozni és akkor is harcolunk, de én ezen alkalmak alatt beléd szerettem. Bár te nem érzel így irántam, azért ezt elmondom, hogy ha nem lesz senki én örökké itt leszek neked. Engem bármikor hívhatsz… rögtön ott leszek – fejezte be vallomását a srác és indult volna el a megszeppent lánytól, mikor az a csuklója után kapott, végleg maradásra bírva a fiút. Lábujjhegyre állt és forrón megcsókolta megmentőjét, aki ezt viszonozta és megölelte a lányt.

-Mit jelentsen ez Bridget?- nézett bele a lány csillogó szemébe, majd az a srác izmos mellkasára hajtotta fejét.

-Én… én, teljes szívemből szeretlek, Shardon- válaszolt Bridget. Az űrmanó még szorosabban ölelte, arcát a lány selymes hajába fúrta. Nem akarta elengedni ezt a tüneményt…
-Jajj, istenem…. Shardon! 5 perc és becsöngetnek, futnom kell mert nem érek be!- szakította félbe a romantikus pillanatokat Bridget. A srác feleszmélt és rajött, hogy kedvese a suliról beszél, de azt is tudta, hogy szerelme akárhogy is sietne nem érne be időben. Felkapta Bridgetet és egyik kezét a lány dereka, míg másikat a lány lába köré fűzte. Bridget érezte a srác kellemes illatát, minden egyes lélegzetvételét, a fiú védő karjai elfelejtették vele az iskolát. Hirtelen a suli udvarán találta magát és észbekapott… szerelme az iskolába teleportálta. Gyors csókot lehelt Shardon ajkára, majd befutott az iskola kapuján. A srác mintha azt hallotta volna: a játszótérnél…