Osamu Tezuka tekinthető a műfaj egyik atyának, akinek első fekete-fehér képregényei a megszólalásig hasonlítanak az 1930–1940-es évek amerikai rajzstílusára. Ezeket a jegyeket animációs filmjeiben is átültette, amikben Osamu egy nagyon vizuális forma létrehozásával kísérletezett. A japán animátorok tulajdonképpen a képregény rajzolási stílusát vitték át az animációs filmekbe. A nagyon alacsony költségvetés egészen egyedi animációs stílus kifejlesztését eredményezte, ahol olyan hatáselemeket alkalmaznak, amelyek szinte észrevétlenül kevés rajzolást igényelnek. Így a mozgás illúzióját, annak elképzelhetetlenné nagyításával ábrázolják: a szereplő szinte mozdulatlan, miközben körülötte egy elmosódott háttér kavarog eszeveszetten. Lassításokat alkalmaznak, vagy hatalmas állókép pásztázásával fejezik ki a drámaiságot, a csend és mozdulatlanság által. Eközben Amerikában a valóságot egyre precízebben visszaadó animációs színvonalat céloztak meg. Így Japánban egy új ábrázolás és látásmód, egy új stílus született.

Ekkora válik el jelentősen a két ország animációművészete. Míg Amerikában és az általában nyugati világban úgy tekintenek a képregényekre és a rajzfilmekre mint gyerekes szórakozására, addig Japánban mindenki tisztában van vele, hogy a képregények és az animációs film egyes műfajaira a felnőtt tartalom a jellemző. Ez nem csak az erőszakra és az erotikára, hanem a gondolatvilágra is értendő. Egyre filmszerűbb rendezésmód a jellemző, ami jól látható a Neon Genesis Evangelion - ban vagy a Szentjánosbogarak temetőjében.